Hírek

 

2021. 09. 30.-án egy kislányt és három kisfiút köszöntött Apátfalva polgármestere Szekeres Ferenc és alpolgármestere Kiszely Jánosné. A kisebb települések fennmaradása érdekében az az egyik legfontosabb, hogy a lakosság szám gyarapodjon. Az idei évben 20 baba született és a védőnő elmondása alapján még 10 születés várható. Az újszülöttek 40 ezer forint készpénzes támogatásban részesültek a szülőknek virággal, édességgel és borral kedveskedett az önkormányzat.

Akadt olyan csapat, mely beszállás után vett kéretlen fürdőt. A többiek azonban zavartalanul indultak útnak, a szépséges, de igencsak alacsony vízállású Maroson. Akadt 7 éves, de nyugdíjas kenuzó is. Apátfalván ebéd közben eleveníthették fel élményeiket.

 Az apátfalvi gasztrofesztiválon marha-, kakas-, birka-, sertés- és pacalpörköltön kívül csorbalevessel és paradicsomos káposztával is készültek a szakácsok. Sőt, még az édesszájúak igényeit is kielégítették a szervezők.

Egy-egy kisebb település fennmaradása érdekében az az egyik legfontosabb, hogy megfelelő számú gyermek szülessen. Szekeres Ferenc polgármester és Kiszely Jánosné alpolgármester az eddigiekhez hasonlóan folytatta az újszülöttek köszöntését. 2021. 08. 27.-én két kislányt és egy kisfiút látogattak meg, akik 40 ezer forint készpénzes támogatásban részesültek. A szülőknek virággal, édességgel és borral kedveskedett az önkormányzat.

Az apátfalvi egykori MHSZ lőtéren rendszeresen tartanak különféle programokat. Szalamia János, a Bökény Népe Kulturális és Harcművészeti Egyesület elnöke a Hazai Pályának arról számolt be, hogy az önkormányzattól két éve megkapták a területet üzemeltetésre.