A Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád Megyei Irodája idén indította útjának a „Lehetőségeink a közösségben” című programját a megyében. Ma délelőtt Apátfalvára látogatott a projekt, ahol bemutatták, milyen lehetőségek rejlenek a községben.

A „Lehetőségeink a közösségben” nevű programsorozat célja, hogy olyan példákat ismertessenek meg a községek vezetőivel, amelyek más kisebbtelepülésről származnak és az ismertté tette azt. Ma délelőtt Apátfalvára látogatott a Nemzeti Művelődési Intézethez kapcsolódó projekt, így a falu és a környező település vezetői megismerhették, hogy a mikre lehet képes több község, ha összefognak.

 

- Apátfalván erős a nemzetiségi és a helyi önkormányzatok kapcsolata - tudtuk meg Bálintné Siprikó Zsuzsanna alpolgármesterétől. Bemutatójában megismertette a község fontosabb történelmi eseményeit, és kiemelte, hogy Károlyi Sándorral, az apátfalvi cigány nemzetiségi önkormányzat elnökével régi ismeretség és barátság köti őket össze, amely a mai napig is tart. - Apátfalva büszke lehet népi hagyományaira: népdalaikra, néptáncaira, öltözetükre és a építészetére is.

 

A faluban nagy hagyománya van a néptáncnak, a népviseletnek és a napdalnak, az épített örökségeinek, a különleges házoromzatoknak, az apátfalvi fehér hímzésnek, a festett bútoroknak és a természeti környezetnek is.

Az alpolgármester elmondta, hogy nem szeretnek anélkül senkit elengedni a faluból, amíg meg nem ismerik a büszkeségeiket. Ilyenkor nem számít, ki melyik kisebbséghez tartozik, minden apátfalvi büszkén mondhatja magáénak ezeket.

Forrás: makohirado.hu