40 hősről emlékeztek meg Apátfalván

Első alkalommal rendezte meg az apátfalvi önkormányzat az Apátfalvi Hősök Napját, ahol az 1919. június 23-án és az azt követő napokban a román megszállás idején meggyilkolt apátfalvi polgárokra emlékeztek meg.

Idén először rendezte meg Apátfalva Község Önkormányzata az Apátfalvi Hősök Napját, ahol a település talán legdrasztikusabb eseményére emlékeztek meg. 96 évvel ezelőtt a román megszállók 40 apátfalvi polgár életét vették el: 2-en a megszállás alatt hunytak el, míg 38 lakót kivégeztek. Ezen felül legalább 88 apátfalvit hurcoltak el román börtönökbe.

 

- Szükségünk van arra, hogy megismerjük és elismerjük nagyszerű eleink hősies, áldozatos, a nemzetet és hazát szerető, azt megvédő és dicsőítő tetteit - hangzott el Szekeres Ferenc polgármester köszöntőjében. - Helyénvaló, hogy időről időre megemlékezzünk nagyszerűségükről. A hősi példamutatás életünk részévé kell válnia.

 

A megemlékezésen Bálintné Siprikó Zsuzsanna alpolgármester Wlassics Gyula: Sóhaj a lelkem után versét szavalta el. Czigeldrom Korom Zoltán pedig megemlékező beszédében elmondta, hogy az apátfalviak csak Istenre és egymásra számíthattak.

A műsor után az I. világháborús emlékműhöz az áldozatok rokonai gyertyát raktak megemlékezésül, az apátfalvi önkormányzat pedig koszorút helyezett el.

Az áldozatul esett polgárok: Antal Antal, Baka G. József, Boda Péter, Csapó Fülöp, Csapó János, Farkas István, Farkas József, Fazekas József, Furák Péter, Gaudi István, Gyenge Mátyás, Herczeg István, Horváth János, Imre József, Juhász István, Juracsek István, Kardos Antal, Kerekes B. József, Kerekes Bernát, Kerekes József, Mátó P. Mátyás, Oláh Imre, Raffai József, Simon János, Sípos István, Sóki G. András, Sóki G. János, Sóki G. Pál, Sóki István, Sóki Pál, Szabó Nyíri Péterné Simon Mária, Szentesi János, Szentesi József, Szilvási János, Tari András, Tari Pál, Varga István, Varga József, Varga Mátyás, Varga Mátyás.

Forrás: makohirado.hu