Töltésfejlesztésekkel, árvízkapuk építésével növelik az árvízvédelmi biztonságot az Alsó-Tisza-völgyben. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében 12 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével olyan fejlesztés valósul meg, melynek eredményeképpen javul az érintett régió árvízvédelmi helyzete, csökkenhet az árterek elöntésének veszélye, valamint az árvízvédekezési költségek is mérséklődnek.

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló beruházás fő célja az árvízi biztonság növelése, mely a térségben élő több mint 45 ezer lakos élet- és vagyonbiztonságát, valamint az ipari- és gazdasági létesítmények, mezőgazdasági területek védelmét szolgálja. A fejlesztés további célja az árvíz védekezési költségek csökkentése és a védett ártéri területek és egyedülálló természeti adottságaik megóvása. A projekt Baks, Szentes, Mindszent, Szegvár és Apátfalva településeket érinti.

Kádár Mihály az apátfalvi építési helyszínen elmondta: az előző műtárgy nem zárt megfelelően, amikor a Maros áradt, nem volt biztonságos, amely így a településre is veszélyt jelenthetett, az új műtárgy viszont teljes biztonságot fog nyújtani.

navigate_before
navigate_next

– Amit jelenleg látunk az a kettős elzárásos zsiliptábla helyének a kialakítása, épp a zsaluzást és a vasalást végzik, tehát a túlsó és az elülső szárnyakban lesz egy-egy zsiliptábla, ugye három nyílás van, kétszer hármas nyílás, ez kettős elzárást jelent, tehát teljes biztonságot fog nyújtani – hangsúlyozta az ATIVIZIG műszaki igazgatóhelyettese, hozzátéve: a dongéri főcsatornán épülő árvízkapuhoz hasonlóan itt is egy ideiglenes szivattyúállás is kiépítésre kerül, amely fontos szerepet játszhat árvíz és belvíz egyidejűségekor.

Az apátfalvi és a dongéri árvízkapuk építésén túl a Hármas-Körös és a Tisza folyók bal partjain összesen 9,7 kilométer hosszon töltésfejlesztési munkák zajlanak. A korábban meghibásodott Mindszent I. jelű szivattyútelepet elbontották, s ezzel egy időben megvalósult a Mindszent II-estelep korszerűsítése és kapacitásbővítése. A Felső-Kurcai zsilip teljes átépítése is ütemesen zajlik, illetve megtörtént a tervezett két gátőrtelep felújítása is. A teljes befejezés 2019 őszére várható.

forrás: makohirado.hu