Kosárfonás Apátfalván
Kosárfonás Apátfalván
2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása
|
□ agrár-és élelmiszergazdaság |
□ egészség és életmód |
□ épített környezet |
|
x ipari és műszaki megoldások |
□ kulturális örökség |
□ sport |
|
□ természeti környezet |
□ turizmus |
|
3. A nemzeti érték fellelhetőségének helye
4. Értéktár megnevezése, amelybe a nemzeti érték felvételét kezdeményezik
x települési □ tájegységi megyei □ külhoni magyarság
5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása
Apátfalva a Maros jobb partján épült község, lakói hagyományos paraszti gazdálkodást folytattak két és fél évszázadon keresztül. A gazdaságokban és a háztartásban szükséges tároló és teherhordó eszközök készítéséhez jó alapanyagot szolgáltatott a folyó árterén bőven termő fűz. A fűzvessző feldolgozásához, kosarak, kasok, garabolyok kötéséhez szinte valamennyi apátfalvi gazda értett. A fűzvessző szedése megengedett volt, a fákat folyamatosan visszavágták, így a tőről mindig friss, hosszú szálú vesszőt tudtak metszeni. A legjobban az ún. sárga vesszőt szerették feldolgozni, amely jól hajlott, ha frissen feldolgozták. A sárga vesszőnél nemesebb a mandulazöld vessző, „sugárabb”, nem „ágaskodik”, mint a sárgavessző. A szedés ideje ősz végén, november végén, a fagyok beállta előtt van. Ilyenkor megszedik az egész évre valót. Sokan az ártéren metszett vesszőket a falubeli ház elé, az árokba leszúrják, ott meggyökeresedik, s azután arról vágják a kosárnak valót.
Régen kocsioldalt, saroglyát is kötöttek a tanyán, de erre a gumis kerekű stráfkocsik elterjedése óta nincsen szükség, ahogyan a csirkeborító kasokra sem. A nagyobb párszárító vagy aszaló kosarakat, a polyvás kast, a kisebb tojásszedő, krumplis kasokat, garabolyokat varrókosárkákat (tűskosár) ma is készítik a faluban. Az üvegpalackok, demizsonok körbefonása már nagyobb türelmet, kézügyességet követel. Az apátfalvi kaskötők csak hajas vesszőből dolgoznak, többnyire saját szükségletre, rokonnak, szomszédnak, jó ismerősnek.
Egy nap a nagyságtól függően egy-két kosár készülhet el. A fogásokat a családban tanulták, lesték el az idősebbektől, de a háború előtt az iskolában is oktatták a kosárfonást. Az idős kosárfonóknak ma is akad fiatal tanítványa, hiszen a gazdálkodást fel nem adó falusiaknak a műanyag edények mellett a hagyományos, természetes anyagból készült kasokra, kosarakra is szükségük van.
6. Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett.
A kaskötés és kosárfonás olyan régi és hasznos hagyomány, amelynek gazdasági haszna is van. A saját szükségletre készített eszközök nem szennyezik a környezetet, esztétikusak és praktikusak, a készítésükhöz szükséges alapanyag pedig szinte ingyen rendelkezésre áll.
7. A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források)
Juhász Antal: Vesszőmunkák. In. Csongrád megye népművészete. Szerk: Juhász Antal. Budapest, 1990, 499-506.
8. A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe:
III.
MELLÉKLETEK
1. Az értéktárba felvételre javasolt nemzeti érték fényképe vagy audiovizuális-dokumentációja
Tojásszedő, krumplis kas, demizson, párszárító, polyváskas – régi és új, Vígh Antal udvarán
Feldolgozásra váró vesszőkéve
2. A Htv. 1. § (1) bekezdés j) pontjának való megfelelést valószínűsítő dokumentumok, támogató és ajánló levelek
3. A javaslathoz csatolt saját készítésű fényképek és filmek felhasználására vonatkozó hozzájáruló nyilatkozat
