Nemzetiségi nappal egybekötött karácsonyi rendezvénnyel készült az Apátfalvi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat. Ünnepi műsort adtak elő a helyi óvodások, illetve a Tanoda tanulói.

Az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy az Apátfalvi Cigány Nemzetségi Önkormányzat a Magyar Kormány és az önkormányzat támogatásával megrendezi a nemzetiségi napot. Vasárnap délután nemcsak ezt, hanem a karácsonyt is megünnepelték a könyvtárban.

Károlyi Sándor, a helyi CNÖ elnöke elmondta: az ünnepi műsorral készültek az óvodások és a Tanodanövendékei is.

-Az óvodákba nagyon sok roma kisgyerek is jár. Együtt nevelődnek, fejlődnek egymással a kis gyerekeink. A nemzetiségi napunk az együttélésről is szól, ezért is kértük fel őket a szereplésre – mesélte Károlyi Sándor.

A programok során köszöntötték a legfiatalabb és legidősebb roma lakost is: a pár hónapos Szabó Dominik anyja karjaiban az egész műsort végigaludta, így észre sem vette, hogy őt is üdvözölték. Petrovics István a közösség legidősebb tagja – azonban egészségügyi állapota miatt nem tudott részt venni a rendezvényen.

A legszebb konyhakerteket is díjazták a délután során: Nagy Zoltánné, Károlyi Pálné és Károlyi Sándor kertjeit ítélték a legszebbnek. A nemzetiségi önkormányzat elnöke mindenkit arra biztat, hogy jelentkezzen erre a versenyre, minél szebb udvarokat ápoljanak.

Forrás: makohirado.hu