A 90 éves Pruzsina Ferencet köszöntötte az apátfalvi önkormányzat szombat délelőtt. Az ünnepeltet a Maros és a horgászat csábította Csongrád megyében, akinek a legnagyobb fogása egy 16 kilós amur volt. 

Pruzsina Ferenc 1921. október 6-án született a Tolna megyei Faddon. A leszerelés után került először Komlóra, majd később Apátfalvára. Feri bácsi elárulta, a néhai felesége csábította Csongrád megyébe, bár ő először azt hitte, Makón fog élni. Végül nem így történt: a Maros folyó melletti Apátfalvára költöztek. Feleségével közel 60 évig éltek házasságban és egy lányuk, illetve egy fiuk született, aki hamar elhunyt. 

– Mióta a feleségem is eltávozott, már csak a lányom, Évi maradt. Vele nagyon szoros a kapcsolatunk, összetartóak vagyunk – árulta el Feri bácsi. 


Lányával, Vargáné Pruzsina Évával.

Az ünnepelt szerint a hosszú élet titka az is, hogy sokat kell sportolni – elmondta, 60 éves koráig focizott a helyi fiatalsággal, de NB III-as csapatban is játszott. A másik szerelme a horgászat: a legnagyobb fogása egy 16 kilós amur volt. Dolgozott a nagylaki kendergyárban is, onnan ment nyugdíjba.

Feri bácsi hangsúlyozta: a nyugdíjas éve, 90 éves koráig jók voltak. Nem panaszkodhat a családjára és a közeli, távoli rokonságára sem. Azt kívánja mindenkinek, hogy élje meg ezt vagy hosszabb kort erőben és egészségben.

– Mindenki addig él, amíg a jóisten elrendelte – tette hozzá Pruzsina Ferenc, akit a település nevében Szekeres Ferenc polgármester és Antal Sarolta települési képviselő köszöntötte. 

 

forrás: makohirado.hu