Július 9. és 10. között az Ízőrzők című műsor csapata – Róka Ildikó és Móczár István – ellátogatott Apátfalvára. A másfél napos forgatás során 6 étel elkészítésére, illetve település bemutatására, nevezetességei ismertetésére került sor.

A Duna Televízión futó Ízőrzők stábja Apátfalván forgatott: a Maros-parti település történetét Bálintné Siprikó Zsuzsanna alpolgármester, a templomot és a kápolnákat Tóth Tamás mutatta be. A csapat ellátogatott a Langó kápolnához, a Belezi kőkereszthez, a rombolt hídhoz és a Maros-parthoz is, ugyanakkor a település több részén is forgatott. Apátfalva értékeiből bemutatásra került a fehérhímzés, amelyet Csapó Jánosné mutatott be. A népviseletet Langó Imréné ismertette. Ezek mellett a Langó Hagyományőrző ház is be lesz mutatva, melyről Langó Imre mesélt.

Kulturális csoportok is bemutatkozhattak: a Csenteri Andrea vezette Kardos István Felnőtt és Gyermek Néptánccsoport, illetve a Tariné Tóth Hajnalka által felkészített Kerekes Márton Népdalkör és Citerazenekar produkciója is látható lesz a műsorban.

Apátfalva értékeinek bemutatása mellett a főzősé volt a főszerep. Első napon „cúkros pogácsát”  sütött Simon Mihályné, Fekete Ilona savanyú krumplilevest főzött kőttessel, Tóth Tamás zöld paprikával dinsztelt burgonyát kacsacombbal, illetve krumplifőzeléket készített kolbásszal. A második napon Kerekesné Hallai Katalin megmutatta, hogyan is kell Pátfalvi túróst és diós bélest sütni, míg Csapó Jánosné a vajaljás túrós derelye fortélyait mutatta meg érdeklődő stábnak.

A Duna televízió várhatóan októberben fogja sugározni az adást. A pontos időpontról Apátfalva Község Önkormányzata értesíteni fogja a lakosságot.

Képek: Csapó Jánosné.

forrás: makohirado.hu