Ahogy korábban írtunk róla, leégett egy családi ház Apátfalván június 13-án hajnalban. A helyiek összefogtak és gyűjtésbe kezdtek a Gombkötő családnak. Péntek délután jótékonysági zenés estet szerveztek, amely nagyon jól sikerült: több mint fél millió forint gyűlt össze.

Csonkáné Simon Bernadett a családjával közösen, Csonka Jánossal és Csonka Emesével jótékonysági estet szervezett a Gombkötő család számára, akiknek házuk leégett még a hónap közepén. Csonka János, a Premier Zenekar vezetője elárulta: miután megtudták mi történt, a feleségével közösen beszélték meg, hogy tudnának segíteni.

– Nekem nincs kamionom, traktorom és nem értek az ácsmunkához sem, de van egy hangszerem, amit nagyon szeretek és gondoltam, hogy a zenész barátaim eljönnek, akiket megkeresek és a jótékonyság érdekében segítenek. Most nem a siker számít, hanem a segítség – tette hozzá Csonka János. Elmondta, zenekarával szívesen részt vesznek jótékonysági rendezvényeken, ha hívják őket.


navigate_before
navigate_next

Szekeres Ferenc polgármestertől megtudtuk, a zenés esthez az önkormányzat azzal állt, hogy ingyen ajánlotta fel a Faluházat. A jótékonykodáshoz az Írisz Táncklub Makó Sportegyesület is csatlakozott. Gera Zoltán, az egyesület elnöke portálunknak elmondta: Gombkötő Bianka és Alexandra is sokáig náluk táncolt, illetve édesapjuk, Gombkötő János sokszor fényképezett vagy videó felvételt készített. Így nem volt kérdés, hogy ők is részt vesznek az apátfalvi rendezvényen. A zenés esten helyi zenészek egyéni és családi produkcióval készültek. Csonkáné Simon Bernadettől értesültünk, nagyon sikeres volt a rendezvényük.

– Azt gondoltam, ha egy mosógépnyi pénzt összemuzsikálnak, akkor ez az este már nagyon jól sikerült. Elmondhatom, hogy összesen 506 ezer 500 forintot gyűjtöttünk össze, amelyet átadtunk a Gombkötő család részére – fogalmazott Bernadett.

 

forrás: makohirado.hu