Nem a megszokott helyen, vagyis a polgármester hivatal nagytermében, hanem a Búzakalász Kft. irodaházában tartották hétfőn az apátfalvi testületi ülést. – Sikereses pályáztunk, így összesen 176 millió forintból újulhat meg a községháza, valamint az óvoda három épülete és a focipálya öltözője – nyilatkozta Szekeres Ferenc. A polgármester hozzátette: a hivatalban a munkálatokat már elkezdte a kivitelező, így onnan még május elején átköltöztek a Kossuth Lajos utca 94. szám alá. – A községháza várhatóan októberre újul meg, s akkor mehetünk vissza, az energetikai fejlesztésnek köszönhetően jóval gazdaságosabb lesz az épület üzemeltetése – sorolta Szekeres Ferenc.

Nem a fent említett energetikai korszerűsítés az egyetlen olyan pályázat, melyet megnyertek az apátfalviak. Egy másik nagy beruházás is elindult a faluban. Ez pedig nem más, mint a belvíz-elvezető rendszernek a kiépítése. Ennek a költsége 56 millió forint. Ezen túlmenően az apátfalvi önkormányzat 100 millió forintot nyert a külterületi utak felújítására is. A nagyok mellett még több kisebb pályázaton is sikerrel jártak az apátfalviak. Összesen 336 millió forint érkezett a településre. Ha ehhez hozzávesszük a Start Mintaprogramon nyert 200 milliót, akkor 2018-ban a község eddig 536 milliót kapott.

 

Tavaly nagy sikere volt az önkormányzat által szervezett úgynevezett nyári gyermekmegőrzésnek. – Azzal keresett fel minket több szülő is, hogy a vakáció alatt ők dolgoznak, így nem tudják kire bízni a gyermeküket, ekkor jött az ötlet, hogy ezt mi is megoldhatnánk – tudtuk mg a polgármestertől. A megőrzésnek nincs költsége, illetve a ha gyermeknek jár a nyári ingyenes étkeztetés, akkor azért sem kell fizetni. Így az idén július 2-a és augusztus 24-e között két helyszínen, a faluházban, valamint a Szigetházban foglalkoznak napközben a kisdiákokkal.

Az önkormányzat nem csupán a nyári felügyelettel, hanem osztálykirándulások finanszírozásával is támogatja a Dózsa György Általános Iskola tanulóit. A felső osztályosok számára tanulmányi versenyt hirdetnek, s a legjobban teljesítő osztályt elviszik Szentendrére és Visegrádra. A kirándulás teljes költsége 306 ezer forint, amit teljes egészében az önkormányzat áll. Az alsósoknál pedig azok utazhatnak majd el Budapestre, akik tanulásban vagy sportban kiváló eredményeket értek el. A kicsik közül összesen negyvenen kirándulhatnak. Ez az út 376 ezer forintba kerül.