1521.JPG

Apátfalván már nagy hagyománya van a községi majálisnak. Ilyenkor nem csupán a település apraja-nagyja gyűl össze a főtéri parkban, hanem a szomszédos községekből, illetve Makóról is eljönnek a barátok, ismerősök, rokonok. – Egyre népszerűbb ez a z esemény az egész térségben, a mostanira előre huszonnyolc csapat jelentkezett, hogy szeretnének főzni – nyilatkozta Szekeres Ferenc polgármester.

Az önkormányzat biztosította a marhahúst. – Úgy számoltunk, hogy fejenként 40-40 deka jár, mivel előzetesen 840 jelentkeztek, így több mint 340 kilónyi húst osztottunk szét még kora reggel – folytatta a község vezetője. Szekeres Ferenc hozzátette: a majális legfontosabb célja, hogy összehozza az embereket. Ilyenkor azok is találkozhatnak, akiknek ez csak ritkán sikerül. – A munka ünnepén szinte csak jó dolgok kerültek elő, a gondokat mindenki otthon hagyta – mondta mosolyogva a polgármester.

A szokásokhoz híven a Borbély András Band járta körbe a falut, hogy a zenéjükkel a főtérre csábítsák a pátfalviakat. Itt állították fel a májusfát a kis mazsorettek segítségével. A szabadtéri színpadon egymást váltották a produkciók. A legnagyobb sikert – főleg a tinilányok körében – a KSB aratta. Ők egy helyi rapbanda, teljes nevükön: Kossuth Street Boys. A név onnan ered, hogy ebben az apátfalvi utcában kezdtek el próbálni a srácok.

A KSB, vagyis Rostás Attila (Atko), Janovics Krisztián (K. Chursh), Janovics Levente (Levka) és Rácz János (Yanez) 2014-től rappel együtt. – Nagyon szeretjük ezt a stílust, ezért hoztuk össze a bandát, nagyon jól érezzük magunkat így együtt, s azt szeretnénk, ha minél többen megismernének minket – árulta el Yanez. A Kossuth Street Boys már fellépett Szegeden és Budapesten is, de Apátfalván most először álltak színpadra. Kicsit izgultak, mivel hazai környezetben kellett énekelniük a barátok, a rokonok előtt, de gyorsan elmúlt a lámpaláz.

forrás: Rádió 7