Fekete Tímea aerobikedző ma egy különleges órával készült az apátfalviaknak: a megszokott pörgős popzenéket magyar mulatósra váltotta. Csonka János és zenekara szolgáltatta a legjobb nótákat.

Úgy tűnik a mulatós nemcsak a bálokon szólhat, hanem egy alakformáló tornán is. Ahogy az apátfalviak megszokhatták, Fekete Tímea aerobikedző tartott órát a sportcsarnokba, azonban a mai slágerek helyet igazi remek magyar mulatósra tornázhattak a mozogni vágyók. Az aerobikedző elmondta, már kisgyerek kora óta szereti ezt a műfajt, ezért is döntött úgy, hogy a vasárnapi órán ilyen dalok szólnak, élőben.

– Nagyapám tulajdonképpen zenész és ő nevelt bele minket ebbe a mulatós életbe. Arra gondoltam, ha én is szeretem, illetve az apátfalviak is nagyon sok bált szerveznek, ahol többnyire mulatós zene szól, akkor összevegyíthetnénk a mozgásformával – fogalmazott Timi, akinek az egyik kedvenc nótája a „Jaj, de nagyon régen volt, de soká lesz” című szerzemény. Az élőzenét a helyi Csonka János és zenekara szolgáltatta.

A 17 éves Olasz Nóra barátnőivel együtt érkezett a sportcsarnokba. Mint elmondta, azért szeret a csoportos edzésen részt venni, mert sokkal jobb így edzeni, mint otthon, egyedül. A mulatós sem áll tőle messze, ugyanis egyre több olyan bálon vesz részt, ahol ilyen fajta zenék szólnak.

Az ingyenes óráknak nagy sikere van: vegyes a korosztály, fiatalok és idősek is szívesen mozognak a vasárnapi órán. Nemcsak apátfalviak, hanem a térségből is átutaznak az sportcsarnokba. Az edző elárulta, Szekeres Ferenc polgármesterrel megegyeztek, hogy addig tart edzéseket a mozogni vágyóknak, amíg van kereslet és igény az órára.

forrás: makohirado.hu