A kommunizmus áldozataira emlékeztek ma délután Apátfalván, emléktáblát is avattak a polgármesteri hivatal falán.

 

A kommunizmus áldozataira emlékeztek ma délután Apátfalván, emléktáblát is avattak a polgármesteri hivatal falán.

Gajáta Fanni – Apátfalva

1919-től egészen az 1950-es évekig – a kommunizmus időszaka alatt – az országból embereket hurcoltak el kényszermunkatáborokban. Ez a rémuralmat Apátfalva is megérezte: Halmágyi Pál nyugalmazott múzeumigazgató beszédében elmondta, a településen a Rákosi-korszak volt megérezhető, ugyanis ekkor padlássöprések, kuláklistákat írtak, illetve a mezőgazdaságot is elnyomták.

– A TSZ-ek nem működtek, nem tudtak elég forgótőkét biztosítani nekik, alacsony volt a gépesítésük, az innen-onnan hozott elnökök nem értettek a földműveléshez. Azokat a gazdákat, akik 30-40 holdas birtokokon mintaszerűen gazdálkodtak, kuláklistára rakták és elkobozták a földjeiket – fogalmazott Halmágyi Pál. – Ez egy igen szomorú időszaka volt a mezőgazdaságnak, ugyanis gumipitypangot és gyapotot kellett termelniük.

Az emléktábla avatáson Langó Imre települési képviselő verset mondott, illetve közreműködött a Borbély András Band Mátó Mátyás vezetésével.

Forrás: makohirado.hu