Nagycsaládosokat, focistákat és tehetséges iskolást is támogat az apátfalvi önkormányzat - határoztak kedd esti ülésükön a képviselők, melynek rendhagyó módon a könyvtár adott otthont.

 

A segítő apátfalvi önkormányzat

Eredetileg közmeghallgatással egybekötött testületi ülést tartottak volna az apátfalvi könyvtárban, de kedd este csak a képviselők és a bizottságok tagjai vettek részt rajta. Így aránylag gyorsan véget is ért az ülés, melyen csak néhány pontot kellett megtárgyalnia a grémiumnak.

A segítő apátfalvi önkormányzat

Elsőként az önkormányzat 2016-os harmadik negyedévi gazdálkodását beszélték meg és fogadták el a képviselők. Ezt követően jóváhagyták a jövő évi belső ellenőrzési tervet, valamint a polgármesteri hivatal és az intézmények közötti munkamegosztás rendjét is megállapították.

A segítő apátfalvi önkormányzat

- Az úgynevezett Arany János Tehetséggondozó Programban most egy apátfalvi általános iskolás is részt vehet, akinek mi is segítséget nyújtottunk - tudtuk meg Szekeres Ferenctől. A polgármester kiemelte: ennek a keretében a nyolcadik osztály befejező hátrányos helyzetű gyerekek is esélyt kapnak arra, hogy a tehetségük ne vesszen el, hanem tovább tudjanak tanulni. - Most Sinoros-Szabó Sándornak biztosítunk ösztöndíjat, mely maximum öt tanévre, s ezeken belül tíz hónapra szól és havi 10 ezer forintot jelent - sorolta a község vezetője.

A segítő apátfalvi önkormányzat

Nem csupán a tehetséges kisfiú számíthatott az apátfalvi önkormányzatra, hanem egyesületek, szervezetek is. - Az Apátfalvi Nagycsaládosok Egyesületének 30 ezer, az Apátfalvi Öregfiúk csapatának pedig 25 ezer forintos támogatást szavaztunk meg - mondta zárásként Szekeres Ferenc polgármester.

A segítő apátfalvi önkormányzat

Munkatársunktól. K.
Forrás: Promenad.hu