Tíz együttes közreműködésével szervezték meg szombaton Apátfalván a népzenei találkozót. A házigazdák, vagyis a Kerekes Márton Népdalkör és Citerazenekar több mint három évtizede őrzi a népi hagyományokat. A rendezvényre nem csupán a megyéből, hanem a szomszédos országból is érkeztek fellépők.

 

Minden, ami citera - Galériával!

Minden a népzenéről és a citeráról szólt szombaton Apátfalván. Ugyanis a helyi művelődési ház adott otthont a térségi népzenei találkozónak. A helyiek mellett többek között Makóról, Földeákról, Királyhegyesről, Szentesről, de még a vajdasági Kisorosziból is érkeztek fellépők.

Minden, ami citera - Galériával!

- Évek óta megrendezi a Kerekes Márton Népdalkör és Citerazenekar ezt az összejövetelt, ez a lelkes társaság már több mint három évtizede őrzi a régi hagyományokat - tudtuk meg Szekeres Ferenctől. A polgármester kiemelte: amikor a múltunkat ápoljuk, akkor a jelenünk és jövőnk érdekében dolgozunk. - Szerencsésnek mondhatóak azok a települések, ahol léteznek olyan csoportok, mely szívügyüknek tekintik ezt - tette hozzá Szekeres Ferenc.

Minden, ami citera - Galériával!

Ferencsik Vivien és Ábel Dávid is a tagja a helyi ifjúsági citerazenekarnak. A gyerekek nem csupán a hangszeres zenét kedvelik, hanem a néptáncot is. Mind a kettőjüknek saját hangszerük van, melyen egyre több nótát tudnak eljátszani. A kis citerások nagyon izgultak szombaton, hiszen ez volt a második komolyabb fellépésük, ahol ilyen sok ember előtt kellett bemutatkozniuk.

Minden, ami citera - Galériával!

A szentesi Pengető Citerazenekart huszonkét esztendeje irányítja Mélykútiné Németh Kornélia. - Nagyon sok fellépésünk van, szinte az ország minden pontján megfordultunk már, számos díjat is elnyertünk - sorolta a vezető. Jelenleg tíz taggal működik a zenekar, de utánpótlás is bőven akad, hiszen a szentesi művészeti iskolában több mint húsz kisdiák tanul citerázni. A Kurca-parti városban nagyon népszerű a citeramuzsika, erről, valamint a hangszerről, illetve a rajta való játékról Mélykútiné Németh Kornéliát itt hallja:  ITT

Minden, ami citera - Galériával!

Munkatársunktól. K.
Forrás: promenad.hu