Második alkalommal rendezett Gasztronómiai Fesztivált Apátfalva. Mint tavaly, idén is többféle finomságot lehetett megkóstolni. A nap sztárvendégei a Hidvégi Band volt, akikért sokan rengeteg kilométert utaztak – még Zalaegerszegről is érkeztek érdeklődők. Az estét utcabállal összekötött retro show zárja.

Már 12 órakor elkezdtek főzni-sütni azok a csapatok, akik részt a Gasztronómiai Fesztiválon. A tavalyi évtől eltérően a társaságok nem egymással mérkőztek össze. Az elkészült ételek és édességeket feliratkozás után bárki megkóstolhatta, illetve a recepteket is begyűjthették.

dsc_1861

– Tej, élesztő, cukor, só, margarin, zsír, tojás és liszt kell a kőttes elkészítéséhez. Valaki tölteléket is rak bele, de most mi azt kihagytuk – tudtuk meg Csonka Jánosnétól és Tamás Mihálynétól. – A tésztát simára dagasztjuk, majd kelni hagyjuk és készre sütjük. Ilyen egyszerű. Az arányokra kell figyelni.

Kőttes mellett volt házi lángos és kalács, csöröge, kenyérlángos és tepertős pogácsa is. A bográcsban készült ételek sem maradhattak el, babgulyás, kakaspaprikás, paradicsomos káposzta és sertéspörkölt is rotyogott.

dsc_1834

– A mi kakaspaprikásunknak az a titka, hogy jó alapanyagból készült. Ehhez 10-et a község saját kakasaiból kaptunk. Mi hagyományosan készítettük el a kakaspaprikást: ebben semmiféle különleges dolgot nem tettünk, csak sót, borsot, paprikát, vöröshagymát és fokhagymát – árulta el két kóstolás között Langó Imre. – Köret nem lesz hozzá, csak kenyér.

A nap folyamán bemutatták a Mívesház Manufaktúra helyben készült ruháit. Játékos vetélkedőre invitálta a gyerekeket az ifjúsági kör, illetve fellépett Raffai Vivien is. A helyi tehetségnek nagy sikere volt, hatalmas tapsot kapott a közönségtől. Díjazták a legszebb konyhakerteket is. Bálint Antal Mihályné a zárt vegyeskert kategóriában, Károlyi Sándor a zárt zöldség- és gyümölcsöskert kategóriában ért el I. helyezést. Mindkét kerttulajdonost az országos versenyre is nevezték.

dsc_1952

– Aki regisztrálta magát a kóstolásra, az tombolajegyet is kapott. Idén a díjak különlegessége az, hogy az Értékteremtő Közmunkaprogramban készültek, így az asztalosműhelyben és a varrodában is. A második helyezett díjait Károlyi Sándor ajánlotta fel a maga készített befőttjeiből, lekvárokból – tudtuk meg Bálintné Siprikó Zsuzsanna alpolgármestertől.

A nap sztárvendége a Hidvégi Band volt. Az együttes már nem először járt Apátfalván, már tavaly is nagy sikerük volt. Ez idén sem volt másképpen. Még alig szálltak ki a tagok az autójukból, már megjelentek a rajongóik aláírást kérni tőlük és közös képet készíteni velük.

– Ez egy hatalmas visszaigazolás annak a munkának, amelyet befektettünk az egészbe – mondta a koncert előtt Torják István zenekarvezető és énekes. – A közönség a jól megszokott slágereinket hallhatják ma is. Ahová hívnak minket, mi megyünk, így bármikor újra találkozhatnak velünk a rajongóink.

Forrás: makohirado.hu