Szállt a por, röpült a rög Apátfalva határában. Vasárnap ugyanis roncsderbit rendeztek, melyre több megyéből érkeztek a versenyzők. Szinte minden korosztály képviseltette magát. A kicsik gokartokkal, a nagyok pedig széria, illetve épített gépekkel rótták a köröket.

 

Közel hét esztendeje dübörögnek a gépek Apátfalva határában, ugyanis ekkor alakították ki azt a pályát, melyen az egyre népszerűbb roncsderbiket rendezik. Vasárnap is rengetegen látogattak ki, hogy megnézzék a futamokat és szurkoljanak a kedvenceiknek. Nem csupán helyiek álltak rajthoz a különféle kategóriákban, hanem többen érkeztek a szomszédos megyékből is.

- Az egyik helyi versenyző, Tisza Péter keresett pályának alkalmas területet, akkor jött az ötlet, hogy a telkemen lévő lapos, nádas részen ki lehetne egyet alakítani, végül is szó szót követett és megcsináltuk - nyilatkozta Gabnai Győző, a pálya tulajdonosa. Akkor még a házigazda nem versenyzett, csak a helyet biztosította. Azóta ez megváltozott, s vasárnap már futamot is nyert Gabnai Győző. Egy A4-es Audival állt rajthoz, melyben V6-os motor dübörög és összkerék hajtású.

Molnár Odett barátaival Kecskemétről érkezett. - Jó haverunk évek óta versenyez, így mindig elkísérjük a különböző helyszínekre - tudtuk meg a főiskolás lánytól. A Bács-Kiskun megyei csapat már nem először járt az apátfalvi pályán. - Csongrádban már többször felbukkantunk, voltunk ezen kívül a makói, illetve a kiszombori versenyeken is - tudtuk meg Odettől.

Két esztendeje száll csatába terepgokarttal Baranyi Attila. - Édesapám roncsderbizik, így én is követtem a példáját - mondta a 9 esztendős fiúcska. Attila imád vezetni. Már számos sikeren van túl, vasárnap is harmadikként ért célba a korosztályában. Nem csupán az édesapja, hanem a családjában többen is ennek a technikai sportnak a szerelmesei.

Munkatársunktól. K.

Forrás Promenad.hu