Még a kisoroszi citerások is felléptek az apátfalvi Hagyományőrző Csoportok Találkozóján ma délután. Rajtuk kívül Csanádapácáról, Csanádpalotáról, Magyarcsanádról és Földeákról érkeztek néptánccsoportok, hogy szórakoztassák a Faluházba gyűlteket.

 

Már második alkalommal rendezték meg Apátfalván a Hagyományőrző Csoportok Találkozóját, ahol a környékbeli néptáncosok lépnek fel. A jó hangulatú találkozót vacsora és mulatozás zárta. A programot a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezik meg, amelyet rendszeressé is szeretnének tenni.

 

- 7 csoport, közel 150 fellépővel érkezett hozzánk - tudtuk meg Langó Csabától, a Faluház alkalmazottjától. A tavalyi szereplők mellett, idén először léptek fel a magyarcsanádi Román Hagyományőrző Csoport gyermek tagjai is. - Apátfalva két csoporttal képviselteti magát: a Kardos István Néptánc Csoport és a Hagyományőrző Csoport is színpadra áll - tette hozzá.

 

A határon túli Kisoroszból ketten is érkeztek, ők azonban nem tánccal, hanem zenével készültek: Lackó Márta ormánsági népdalokat adott elő a citeráján.

- Körülbelül hat éve játszom ezen a hangszeren, és emellett zongorán tanulok a lánykollégiumunkban - tudtuk meg a tőle. - Annak idején lehetőségünk volt citerára járni, ekkor nagyon megtetszett a hangszer.

 

Nem csak az idősebb korosztályt, hanem a fiatalokat is érdekli a néptánc és a hagyományőrzés. Az apátfalvi Darócz Andrea és Kerekes Botond a Kardos István Néptánc Csoport tagjai, azóta, hogy az megalakult. A fiatalok mindenképpen szeretnék folytatni a táncolást akkor is, ha idősebbek lesznek.

- Körülbelül 9 éve vagyunk táncospár így együtt - mondta Botond. - Én nagyon szeretem a hagyományőrzést és a néptáncot is, ezért gondoltam úgy, hogy belépek a csoportba.

 

A egészen kicsik is szívesen őrzik a hagyományokat Apátfalván.

- Én kiskorom óta szeretem a hagyományokat és a kultúrát - vette át a szót Andrea. - Ezáltal úgy érzem, egy kicsit visszamegyek az időbe.

 

Földeák két tánccsoporttal képviseltette magát: a Szárazér és a Visszér Néptánc Csoport is fellépett. Csányi László az utóbbi tagja immáron négy éve, de mint kiderült, párja, nevelt fia és unokája is néptáncol.

- Mindig is érdekelt a néptánc, már gyerekkorom óta, de sokáig nem volt lehetőségem hol táncolni - árulta el László. - Vállalkozóként gépészettel foglalkozom, de szabadidőmben ezt csinálom.

A találkozóról készült további képeink a galériában láthatók.

 

Forrás: makohirado.hu