Hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű családok kaptak ajándékcsomagot a Magyar Élelmiszerbank Egyesület jóvoltából ma délután Apátfalván. Délelőtt az önkormányzat Mikulás csomagokat osztott szét a helyi közmunkások gyermekei között.

 

Délelőtt az apátfalvi önkormányzat meglepte azokat a helyi közmunkásokat egy-egy Mikulás-csomaggal, akiknek 18 év alatt gyermekei vannak. A polgármestertől megtudtuk, hogy 113 ajándékcsomagot osztottak szét. Nem csak a munkások, hanem az önkormányzat dolgozóinak gyermekei is részesültek benne.

 

Délután a Magyar Élelmiszerbank Egyesület jóvoltából 82 iskolás, illetve 20 óvodás korú gyermek családja kapott élelmiszercsomagot. A Magyar Élelmiszerbank célja az, hogy az országban felhalmozódott élelmiszerfelesleget eljutassák a helyi partnerszervezeteik a rászoruló családoknak.

- Az élelmiszercsomagokat a budapesti Élelmiszerbank, illetve helyi és makói vállalkozók ajánlottak fel - tette hozzá Szekeres Ferenc polgármester.

 

Abonyi-Tóth Anasztázia délelőtt és délután is részesült a csomagokból. Mint elmondta, otthon öten laknak egy fedél alatt: férjével és kislányával, illetve apukájával és nagymamájával. Ő közmunkásként, míg párja állandó mezőgazdasági munkakörben dolgozik.

- Az én csomagom kakaós csigát, kekszet, lekvárt, csokoládét és üdítőt tartalmaz - mutatta meg Anasztázia.
- Délben az önkormányzattól is kaptunk Mikulás csomagot, mivel az önkormányzati varrodában dolgozom, szővödei munkakörben.

 

Forrás: makohirado.hu