2300 mázsa fa érkezett a településre, amelyet rászoruló családoknak osztanak szét ezen a héten. Összesen 338 család részesül az ingyen tűzifában: a gyermeket nevelők 8, az egyedül élők 5, míg a gyermeket nem nevelők 6 mázsa fát vihettek haza.

Ma délelőtt kezdték szétosztani az ingyenes tűzifát Apátfalván. A község 4 millió 498 forintnyi támogatást kapott a Belügyminisztériumtól, melyhez a pályázat szerint az önkormányzatnak 321 ezer forint önerőt kellett hozzáadnia. Idén is a legtöbb fát Apátfalva kapta Csongrád megyében.

 

Szekeres Ferenc polgármestertől megtudtuk, hogy november 20-ig összesen 357 kérelem érkezett az önkormányzathoz, azonban 19-et el kellett utasítani. Az elbírálók azokat tekintették szociálisan rászorultnak, akiknek családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az 57 ezret, míg egyedülálló személy esetében a 85 ezer forintot.

- Nagy örömömre szolgál, hogy előreláthatóan az összes tűzifát karácsonyig sikerül kiosztani, így ez ünnepi ajándék lehet a rászoruló családoknak - tette hozzá a polgármester.

 

119 olyan család volt, akik 8 mázsányi, 80 gyermek nélküli család 6 mázsányi, míg 80 egyedülálló 5 mázsányi tűzifát kaptak.

Dömötör Zsolt egy három éves kisfiú és egy másfél éves kislány büszke apukája. 8 mázsa fát vihetett haza lovas kocsival. A családfő jelenleg munkanélküli, míg a felesége a kicsikkel otthon van.

 

- Nagyon örültünk neki, hogy elfogadták a kérésünket. Körülbelül 2-3 hónapig tudunk evvel a 8 mázsányival fűteni - mondta Zsolt. A négytagú család alig 70 ezerből él meg havonta, így a tüzelő jól jött nekik. - A rönköket majd otthon láncfűrésszel felvágom - tette hozzá.


Forrás: makohirado.hu