Két esztendeje tartották az elsőt, s a foglalkozásokat csak a koronavírus hátráltatta. Ma délelőtt ünnepelték meg az évfordulót.

 

– Tavaly június óta járunk a a Babusgatóra, s azóta, amikor csak tudunk, jövünk. Azért, mert Marci nagyon jól érzi itt magát minden alkalommal, szeret magában táncolni, otthon meg sokat segít pakolni – árulta el Sziklai Orsolya, aki kisfiával, a tizenöt hónapos Ludányi Marcival és annak játékcicájával érkezett a faluházba, a mai foglalkozására.

A cica azonban hamarosan kikerült a kisfiú kezéből, s ahogy gyarapodtak a gyerekek (és szüleik), úgy lett egyre érdekesebb számára és a többi kisgyerek számára minden. Még azoknak is, akik még menni sem tudtak, csak feküdni.

– 2020. február 13-án volt a legelső Babusgató foglalkozás, akkor ezeket kétheti rendszerességgel terveztük, de nem számítottunk az egy hónappal később bejövő a koronavírus járványra. Ami miatt bezárt a Faluház, s csak nyáron nyitott ki újra. Akkor újraindult a Babusgató, s novemberig hetente tartottam a foglalkozásokat. Majd a pandémia miatt közel tíz hónapra ismét bezárt a faluház. Így csak tavaly nyáron sikerült ismét folytatni a foglalkozásokat – mondta érdeklődésünkre Tariné Tóth Hajnalka foglalkozásvezető.

A maximum három éves korig szóló, tematikus foglalkozásokra a két esztendő alatt 35-40 gyerekek vittek el a szüleik.

A gyerekek a mai foglalkozáson is az arcsimogatóval kezdték, majd mondókáztak, így előkerült a zsip-zsup kenderzsup, a sétálunk, sétálunk egy kis dombra lecsücsülünk és persze rettenetes szorgalommal és akarattal törték a(képzeletbeli) mákot, mégpedig citeraszóra! És persze volt ringató, meg a gyerekek nagy-nagy kedvence a buborékfújás is.

A vidám foglalkozás ezúttal meglepetéssel, egy marcipán kisfiúval és kislánnyal díszített csodaszép csokitortával zárult, amin előbb meggyújtották, majd elfújták a kettes számot, majd mindenkinek olyan vastag szeletet tettek a tányérjára, hogy a gyerekek és szüleik együtt is alig bírtak el vele. De azért persze derekasan leküzdötték a részüket.