Kupakgyűjtő vasszívet állítottak fel az apátfalvi faluház előtt, melybe bárki elhelyezheti a műanyag kupakokat, melyeket összegyűjtenek, s az árukat jótékonysági célra fordítják. Most az apátfalvi kötődésű, sérülten született Várkonyi Bendét segítik mindazok, aki ebben dobják a műanyag kupakokat.

 

– Immár Apátfalván is van kupakgyűjtő fém szív, köszönhetően Nagy Róbertnek, aki megkeresett az ötlettel, mely találkozott a helybéliek igényével. Ugyanis a múlt hónapban már több apátfalvi is jelezte, hogy nagy szükség lenne egy kupakgyűjtőre a faluban, ugyanis a makóihoz nem mindenki tud eljutni – mondta Szekeres Ferenc ma kora délelőtt, a faluház előtt felállított fém, lakattal lezárt kupagyűjtő szívnél.

 

Ebben egy apró négyszögletes nyíláson át lehet beletenni a leggyakrabban a PET-palackokon lévő zárókupakokat. Aki ezt odahaza összegyűjti, majd elviszi ide, a kétszeresen is jót cselekszik, hiszen a műanyag kupakok így nem kerülnek a szemétbe, s ezekkel ráadásul rászorulónak is segítenek. (Apátfalván a önkormányzat udvarán egyébkén működik szelektív hulladékgyűjtő sziget.) Első ízben az apátfalvi szálakkal is rendelkező, de szegedi Várkonyi Bendének.

A két éves kisfiú – akinek tavasz óta a helyi óvodában és az iskolában is folyamatosan gyűjtik a kupakokat – nyitott gerinccel, agykamra tágulattal, vizelet és székletartási nehézséggel, dongalábbal, térd- és csípőficammal született. A kupakgyűjtésből befolyt összeggel a komplex fejlesztések és a segédeszközök költségeihez járulnak össze az emberek.

– Ha megtelik a szív, akkor azt az önkormányzat kiüríti, majd ha összegyűlik néhány zsáknyi kupak, akkor azt értékesítjük, s az ebből befolyt összeggel segítjük a beteg gyerekeket, illetve szüleiket, első alkalommal Várkonyi Bendét – tette hozzá a polgármester.

Nagy Róbert hegesztő, aki maga is háromgyerekes édesapa, azt mondta, hogy a fémszívhez az interneten nézett mintát. A kupakgyűjtőt kollégáival egy hét alatt gyártotta le annak festésével és elhelyezésével együtt.

 

 Nagy Róbert, a fém szív készítője és Szekeres Ferenc polgármester