Megnőtt a gyermekvállalási kedv Apátfalván, köszönhetően a település fejlődésének és a falusi csok-nak is. Péntek délelőtt Szekeres Ferenc polgármester két családnál járt, ahol újszülötteket köszöntött Kiszely János Pálné alpolgármesterrel közösen.

Ismét újszülötteket köszönthetett Szekeres Ferenc polgármester és Kiszely János Pálné alpolgármester a település nevében. Ahogy korábban már beszámoltunk róla, nyárig várhatóan 18 gyermekkel gyarapodik Apátfalva lakossága. A gyermekvállalási kedv megnőtt a faluban, ez köszönhető a fejlődésnek és a falusi csok-nak is. A polgármester elmondta, mindent megtesznek annak érdekében, hogy egy élhető település legyen Apátfalva, például ezért is épült meg a sportcsarnok, újult meg az iskolában található műfüves pálya, estek át energetikai felújításon az óvodák, alakítottak ki sportparkot, de idén még megújulnak a játszóterek is és számos családi programmal is várják a helyieket.

A település vezetői először Volford Maja Emíliát és szüleit köszöntötték. A Volford-család Hódmezővásárhelyről költöztek a Maros-parti faluba: a kis Maja már Apátfalvára született, testvérei pedig remekül beilleszkedtek az óvodai és iskola közösségbe. Volfordné Kardos Krisztina elárulta, Maja a hatodik lánygyermek a családban.

– A lányok nagyon szeretik és sokat segítenek Maja körül, aki nagyon jó baba, hiszen jókat eszik és sokat alszik, illetve mindig mosolyog. Néha kicsit nehéz, de mivel én is nagycsaládból származok, négyen voltunk testvérek, így nem ismeretlen ez a helyzet – mesélte az édesanya.

Janovics Levente első gyermeke Király Fanni Évának és Janovics Leventének. A kicsi március 22-én született Makón. Az új helyzet először furcsa volt a szülők számára, azonban gyorsan belerázódtak. Sok segítséget kapnak a nagyszülőktől is, de az apuka sem ijed meg a fürdetéstől vagy a pelenkázástól.

– Sokat jelent az önkormányzattól kapott 40 ezer forintos támogatás, hiszen a készpénznek mindig megvan a helye. Pelenkára, törlőkendőre fordítottuk ezt az összeget – fogalmazott Fanni.

forrás: makohirado.hu