Míg tavaly ilyenkor télikabátban vacogtak, most 24 fok melegben rendezték a tavaszvárót az érdeklődők és a fellépők ma délután az apátfalvi faluház előtt. Elégett a kiszebáb, feltámadt a halott de még a nézők is táncra perdültek. A Pátfalváért Egyesület pedig könyvben örökítette meg első 20 évét.

 

Nagy mókamesternek bizonyult az időjárás, hiszen aki ma részt vett az apátfalvi tavaszvárón az bizony nem vacogott, ellenkezőleg a tűző napon izzadva nézhette végig a faluház előtti műsort és a kiszebáb égetést. A báb amúgy most is magával vitte mindazt a rosszt, melytől a helybéliek meg akartak szabadulni.

A faluház előtti délutáni műsor előtt azonban délután a faluházban mutatták be a Pátfalváért Egyesület 20 éves tevékenységét bemutató: Az összefogás története 1997-2017 című könyvet.

– Töretlenül működik az egyesület 1997 óta. 2017-ben voltunk 20 évesek, s úgy gondoltam, hogy meg kellene örökíteni azt a rengeteg mindent, amit két évtized alatt csináltunk. A faluban nagyon sok civil egyesület működik, de mint egy-egy speciális tevékenységgel. A miénk az egyetlen, mely a falui életének szinte minden területét felkarolta, az egészségügytől a környezetvédelemig. Ez örökítettük meg ebben a kötetben, mégpedig úgy, hogy a fényképekre tettük a hangsúlyt – árulta el Móricz Ágnes, a Pátfalváért Egyesület elnöke, a könyv szerkesztője, aki a könyvbemutatón külön is köszöntötte a 80 éves Tiborcz Imréné Gizike nénit, az egyesület legidősebb tagját, aki annak idején a fővárosból költözött a faluba.

A faluházban egyébként kiállítás is nyílt, a könyvben szereplő képekből. A könyvbemutató után, a faluház előtt már a Kardos István Gyermek és Felnőtt Néptánccsoport tagjai szórakoztatták a nagyérdemű, kockabálákból épített, napsütötte nézőtérről, vagy a szemközti sportcsarnok árnyékából figyelő százakat.

– Féltünk az időtől, de hál istennek még a könnyített viselet is melegek bizonyult – mondta Csenteri Andrea, a Kardos István Gyermek és Felnőtt Néptánccsoport vezetője. A 28 tagú néptánccsoport a régi tavaszi népszokásokat elevenítette fel. – Apátfalván annak idején igazából nem tartották a tavaszváró rendezvényeket, hanem a katolikus egyházhoz és a névnapokhoz igazodtak az ünnepkörök. De mert mi a Nagy-Magyarország népszokásai szeretnénk bemutatni, a lányok karikázót táncolnak, mert ez a tánc nem tartozott a tilalmasok közé, bemutatunk egy villőzést, kiszebáb égetést és dunántúli táncokat – tette hozzá.

navigate_before
navigate_next

Nagy sikert is arattak a táncosok, leginkább azzal a jelenettel, melyben előbb az álpap adja össze a tiltakozó (és fiú által játszott) menyasszonyt a vőlegénnyel. Majd az utóbbi meghal, elbúcsúztatják, de fel is támad. A férfiak botos, a lányok karikázó táncot is jártak, majd, miután elégett a kiszebáb, azaz elbúcsúztatták a telet, a nézőtérről is behívták a közös táncházba a közönséget.

A délután befejezéseként a Pátfalváért Egyesület virágmag börzére és kézműves foglalkozásra invitálta a helybélieket.

forrás: makohirado.hu