Számos témában, többek között szociális jellegű kérdésekkel is fordultak a térség országgyűlési képviselőjéhez ma délelőtt, de a Családi Otthonteremtési Kedvezmény és a munkalehetőségek kapcsán is érdeklődtek. Összesen 15-en kértek sorszámot.

Mint Lázár János portálunknak elmondta: az előző ciklusban általában a választókerület központjában voltak a fogadóórák, de a választási időszakban azt ígérte, hogy minden településen rendszeresen tart majd fogadóórát – a mai napon ígéretéhez híven az apátfalvi lakosokat fogadta a Faluházban.

A szociális jellegű kérdések mellett érdeklődtek a CSOK-ról, illetve a munkalehetőségekkel kapcsolatos kérdések is felmerültek, továbbá az apátfalvi romák helyzetéről is szó esett, de a szemétszállítás ügye is téma volt.

– Eléggé komoly, mondhatni az embert megrázó személyes szociális történetek is voltak: egy család keresett meg, ahol fogyatékkal születtek a gyerekek. Az ő élethelyzetüket is megismerhettem, nagyon tanulságos volt és sokat tanultam, és azt remélem, hogy néhány embernek tudtam is segíteni – mondta el a térség országgyűlési képviselője. Lázár János Szekeres Ferenc polgármesterrel is beszélgetett a települést érintő beruházásokról.

 

– Sikerült a kormánytól plusz 100 millió forintot szereznünk Apátfalvának, és ezzel a 100 millió forinttal le lehet zárni a sportcsarnok építését. 930 millió forintért épített olyan sportcsarnokot Apátfalva község, amely kiszolgálja az óvodát és teljes egészében az iskolát, ez a legfontosabb, és emellett még jut arra is lehetőség és mód, hogy a pályán, illetve a sportcsarnokban a helyiek a szabadidő eltöltése céljából, vagy éppenséggel a professzionális sport érdekében itt sportoljanak, például a makói kézilabdások is itt edzenek most – emelte ki Lázár János. Mint hozzátette, a polgármesteri hivatal felújítása és más beruházások is zajlanak, illetve örömét fejezte ki, hogy újabb százmillió forintot tudott szerezni a település számára a kormánytól.

forrás: makohirado.hu