Hírek

– Egy országos kapacitással rendelkező cég kereste meg az önkormányzatunkat. Örömmel vettük a megkeresést, küldtek egy ismertetőt a szolgáltatásról, ezután kértem, hogy hozzák a gyűjtőedényeket. A szolgáltatás nem kerül pénzbe, sőt, ők fizetnek a begyűjtött olajért és zsírért – mondta lapunknak Szekeres Ferenc. A polgármester hozzátette, jelezniük kellett, hogy melyik alapítvány számlájára utaljon a cég, az Apátfalváért Alapítvány gyarapodhat majd ezzel az összeggel.

A Johannita Segítőszolgálat adományozott nagyobb mennyiségű édességet az apátfalvi önkormányzatnak. Ma kezdték el osztani az ezekből összeállított csomagokat. Először a közfoglalkoztatottak kapták meg azokat.

Sikeresnek bizonyult az apátfalvi Faluház tegnapi, élő facebookos bejelentkezése, több mint negyvenen kapcsolódtak be hosszabb, rövidebb ideig a “Helyi közösségek fejlesztése Apátfalván és Magyarcsanádon” program keretében a farsangi szokásokról tartott előadásába.

Az apátfalvi Vígh Antal édesapjától tízévesen leste el a vesszőfonás fortélyait, ma tanítványoknak adja tovább a kaskötőmesterséget. Feleségével, Margit nénivel hosszú évtizedek óta értékes tagjai Apátfalva közösségének.

Végh Imre bácsit 90-dik születésnapja alkalmából tegnap köszöntötte Szekeres Ferenc polgármester és Kiszely János Pálné alpolgármester. Imre bácsi a jeles születésnapjára az önkormányzattól egy ajándékkosarat, egy üveg bort és köszöntő levelet kapott, míg Orbán Viktor miniszterelnök emléklappal kedveskedett neki.