Szekeres Ferenc polgármester és Kiszely Jánosné alpolgármester ma délelőtt köszöntötte otthonában Szabó Patrikot, Koczkás Reginát és Bartos Benett Csabát, valamint szüleiket. A kicsik 40-40 ezer forintot, szüleik csokrot, bonbont és bort kaptak. A címlapon Szabó Patrik szüleivel Sóki Éva és Szabó Gyula Patrikkal, Kiszely Jánosné alpolgármester és Szekeres Ferenc polgármester.

Még tavaly, az elején döntött arról a képviselő-testület, hogy minden újszülött 40 ezer forint értékű készpénzes bébikötvényt kapjon. Szekeres FerencSzekeres Ferenc polgármester és Kiszely Jánosné alpolgármester asszony ma három kisbabának és szüleiknek vitte el az önkormányzat ajándékát.
Szekeres Ferenc polgármester hangsúlyozta, mivel a fiataloké a jövő, ezért Apátfalva jövőjének szempontjából is nagyon fontosak az újszülöttek és családjaik, ezért is támogatják 40 ezer forint készpénzzel azokat a családokat, ahol gyermekáldás történt.
A polgármester elsőként Szabó Patrikot és szüleit, Sóki Évát és Szabó Gyula Patrikot látogatta meg az önkormányzat nevében. A kisfiú november 9-én született Szegeden. Mint azt az édesanya elmondta, Patrik a második gyermekük, a testvére 6 éves és nagyon-nagyon szereti a kicsit. Állandóan játszana vele és alig várja már, hogy üljön, másszon, hogy még többet tudjon vele játszani.

A második, ma felköszöntött kisbaba, Koczkás Regina december 20-án Szegeden született, Nagy Kitti és Koczkás Csaba első gyermekeként. Nagyon jó baba, de kicsit hasfájós. Édesanyja elmondta, hogy minden körülötte forog, ő áll a központban.

– Azt vártuk már régóta, hogy hárman legyünk és így lettünk egy család. A támogatásnak nagyon örülünk – árulta el az édesanya.

 

Egyre többet van fent és már 6 kilót nyom a mérlegen a ma felköszöntött harmadik baba: Bartos Benett Csaba Makón született december 11-én. Édesanyja Kolompár Krisztina, édesapja Bartos Csaba. A kisfiú a család első gyermeke.

– Nagyon büszkék vagyunk rá, ő a kis mindenünk.  Növögetünk szépen, már 6 kilósak vagyunk, egyre többet fent van – mondta az édesanya. A szülők az önkormányzattól kapott támogatást nagyon hasznosnak tartják és örülnek neki.

 

forrás: makohirado.hu