29 zsáknyi szemét gyűlt össze Apátfalván

2 napon keresztül összesen 259-en tisztították meg a Te Szedd akció keretein belül Maros-partot illetve az iskolák és óvodák környékét Apátfalván. Óvodások, iskolások és civilek is önkénteskedtek.

Pénteken a Dózsa György Általános Iskola 147 diákja és 83 óvodás, szombaton pedig 29 civil csatlakozott az ötödik alkalommal megszervezett Te Szedd - Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióhoz. Az apátfalvi Maros-parton és a töltésen a apátfalvi önkormányzat és a Faluház dolgozói, a Hagyományőrző Csoport, az Ifjúsági Csoport, az Apátfalvi Szociális Alapszolgáltatási Központ és a civilek segítségével tisztult meg. Szekeres Ferenc polgármester elmondta: szeretné, ha minél többen odafigyelnének a környezetünk tisztaságára.

 

- Azért csatlakoztunk a Te szedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért mozgalomhoz, hogy közösen megtisztítsuk a környezetünket. Szeretnénk, ha minél több ember kifejezésére juttatná a benne meglévő igényt a tisztaságra és felhagyna a szemeteléssel, hiszen ha a kukába kerül a szemét, nincs mit összeszedni. Az akció célja az is, hogy minél többen ráéreznének az önkénteskedés ízére - nyilatkozta a polgármester.

 

Elárulta, hogy az akció keretein belül egy munkavédelmi oktatást kaptak a résztvevők, amely után kezdődött a szemétgyűjtés. A zsákokat, kesztyűket és a kötözőket a Te Szedd biztosította. A munka befejezése után vidám hangulatú ebéddel zárták a napot az akciókban résztvevők.

 

Forrás: makohirado.hu