Madárcsicsergésre és kakaskukorékolásra ébrednek az apátfalviak és a magyarcsanádiak, amióta átadták a nagylaki elkerülőutat és mentesültek a napi 4-500 a falukon a határ felé átdübörgő kamionáradat alól – derült ki Lázár János országgyűlési képviselő, Szekeres Ferenc és Farkas János polgármesterek közös sajtótájékoztatóján. – Egy három és félmilliárdba került tábla alatt állunk! – hívta fel a figyelmet Lázár János a 43-as út, Nagylak felé vezető körforgalmi csomópontjában álló, a 20 tonnánál nehezebb kamionok átmenő forgalmát kitiltó Kresz-táblára az annak a tövében ma délelőtt tartott sajtótájékoztatón. – Itt harminc éven keresztül napi 3-4 ezer kamion dübörgött, megkeserítve az apátfalviak és magyarcsanádiak életét és lehetőségeit. Ezen változtatott három évvel ezelőtt a kormány, amikor az M43-ast megépítette Nagylakig, s ezzel a kamionforgalmat részben sikerült elterelni. A térség országgyűlési képviselőjeként azzal szembesültem, hogy a kamionok egy része, azaz a napi 3 ezer helyett napi ötszáz kamion továbbra is a régi 43-ason közlekedik óránként 80-90 kilométeres sebességgel a két településen belül. Ezért Apátfalva, Magyarcsanád és Nagylak vezetése a legfontosabb feladatomnak a kamionok kitiltását határozta meg – vázolta a helyzetet Lázár János. Jól látható tábla jelzi a kamionosoknak azt is, hogy veszélyes hulladékkal, élő állattal és növénnyel már nem erre kell menniük Hozzátette, ennek az volt a feltétele, hogy a régi nagylaki határátkelő és az új csanádpalotai között – mely Európa egyik legforgalmasabb határátlépési pontja – elkerülőút épüljön. Ez 3,5 milliárd forintért megvalósult, s átadtuk. Az elkerülőút legfontosabb eredménye, hogy ez a tábla kikerülhetett ide – mutatta a fent említett tiltótáblát. – Ez Apátfalvának, Magyarcsanádnak és Nagylaknak azt jelenti, hogy mentesülnek a kamionforgalomtól. Egy sikeres program zárásánál vagyunk, mellyel sikerült az emberek életminőségén javítani, ugyanis korábban emiatt az út miatt élhetetlen volt a falu. – Ezzel a táblával véglegesen kikerültek a kamionok a faluból, így a településünk sokkal élhetőbb, csend van, biztonság van, és a levegő is összehasonlíthatatlan a korábbival – mondta Szekeres Ferenc, Apátfalva polgármestere. forrás: makohirado.hu