Az 1925-ben az I. világháború áldozatai emlékére állított alkotást nem csak felújították, de az 1919-es román vérengzés áldozatai teljes névsora is olvasható rajta. Ma délután avatták fel és szentelték újra. Esőben kezdték, s majd napsütésben fejezték be. Szigeti Márton szobrászművészt bízta meg a helyi képviselő-testület, hogy végezze el az apátfalvi I. világháborús emlékmű felújítását. Pásztor János 1925-ben elkészült így újjávarázsolt alkotását ma délután avatták újra, s szentelte fel Jánosi Szabolcs plébános. – Megemlékezésünkön Apátfalva történelmének legtragikusabb eseményei hőseinek állítunk emléket. A mai napon a vérengzés századik évfordulójára emlékezünk és az első világháborús emlékmű átadását is ehhez az időponthoz igazítottuk – hangsúlyozta ünnep köszöntőjében Szekeres Ferenc polgármester. Hozzátette: a helyi képviselő-testület 1922-ben határozta el, hogy a hősök emlékét megörökítendő országos bizottság mintakönyvéből Pásztor János szobrászművész alkotását állítják fel. 1925 október 25-én avatták fel a koszorúzó honvédot ábrázoló emlékművet. A talpazat két oldalára 173 apátfalvi hősi halott nevét, a hátoldalára pedig az 1919. június 23-i román vérengzés 40 apátfalvi áldozata nevét vésték fel. azc1927. november 14-én elkészült hivatalos névsor szerint még 21-en este áldozatául a román vérengzésnek. A mostani, Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány pályázaton elnyert 4 millió 675 ezer forint segítségével végzett felújításkor az ő nevük is felkerült az emléktáblára. – Szükségünk van arra, hogy meg- és elismerjük elődeink áldozatos, nemzetet, hazát szerető, azt megvédő cselekedeteit, legyenek azok világra szólóak, vagy csak szűk körben ismertek. Ne feledjük, hogy hősiek kiállásáért egykoron Vitéz Apátfalvaként említették településünket Twitter Google+ LinkedIn Pinterest Hírek Térség Top Újraavatták az apátfalvi hősök emlékművét Korom Andrásaccess_time2019. június 23., 17:32 Az 1925-ben az I. világháború áldozatai emlékére állított alkotást nem csak felújították, de az 1919-es román vérengzés áldozatai teljes névsora is olvasható rajta. Ma délután avatták fel és szentelték újra. Esőben kezdték, s majd napsütésben fejezték be. Szigeti Márton szobrászművészt bízta meg a helyi képviselő-testület, hogy végezze el az apátfalvi I. világháborús emlékmű felújítását. Pásztor János 1925-ben elkészült így újjávarázsolt alkotását ma délután avatták újra, s szentelte fel Jánosi Szabolcs plébános. – Megemlékezésünkön Apátfalva történelmének legtragikusabb eseményei hőseinek állítunk emléket. A mai napon a vérengzés századik évfordulójára emlékezünk és az első világháborús emlékmű átadását is ehhez az időponthoz igazítottuk – hangsúlyozta ünnep köszöntőjében Szekeres Ferenc polgármester. Hozzátette: a helyi képviselő-testület 1922-ben határozta el, hogy a hősök emlékét megörökítendő országos bizottság mintakönyvéből Pásztor János szobrászművész alkotását állítják fel. 1925 október 25-én avatták fel a koszorúzó honvédot ábrázoló emlékművet. A talpazat két oldalára 173 apátfalvi hősi halott nevét, a hátoldalára pedig az 1919. június 23-i román vérengzés 40 apátfalvi áldozata nevét vésték fel. azc1927. november 14-én elkészült hivatalos névsor szerint még 21-en este áldozatául a román vérengzésnek. A mostani, Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány pályázaton elnyert 4 millió 675 ezer forint segítségével végzett felújításkor az ő nevük is felkerült az emléktáblára. – Szükségünk van arra, hogy meg- és elismerjük elődeink áldozatos, nemzetet, hazát szerető, azt megvédő cselekedeteit, legyenek azok világra szólóak, vagy csak szűk körben ismertek. Ne feledjük, hogy hősiek kiállásáért egykoron Vitéz Apátfalvaként említették településünket Lázár János országgyűlési képviselő halasztatlan elfoglaltsága miatt nem tudott jelen leni a megemlékezésen, köszöntőjét Kiszely János Pálné tolmácsolta. – Történelmünknek sok olyan eleme van, melyről nem beszélünk, vagy ha tesszük, hazugságok foglyaiként tesszük, hiszen évtizedekig hazugságra neveltek, tanítottak minket. Száz évvel ezelőtt itt, Apátfalván történt valami, amiről nyilvánosan beszélni nem, legföljebb csak suttogni lehetett. A több cikluson átnyúló nemzeti polgári kormányzatnak kellet eljönnie, hogy erre emlékezhessünk. Egy nemzet érdekeit csak erős kormány tudja megvédeni – hangzott el. A megemlékezésen Pintér István történész foglalta össze az I. világháború nagyobb eseményeit, majd Halmágyi Pál nyugalmazott makói múzeumigazgató ismertette az apátfalvi vérengzés okát és eseményeit, s idézte fel egyesével az áldozatot sérüléseit, a korabeli halotti anyakönyvek alapján. Az ünnepségen megjelent és koszorút helyezett el Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára is. Az ünnepségen közreműködött a Faluház Kicsinyek Kórusa, Kovács László és Tóth Tamás, a Kerekes Márton Népdalkör és Citerazenekar tagjai, illetve a Mátó Mátyás vezette Borbély András Band. forrás: makohirado.hu