Sportosan telt a szombati nap Apátfalván: a sportcsarnokban rendezték meg a kisiskolás kézilabda bajnokság Badó László Régiójának a meccseit. A lányok nagyot küzdöttek a mérkőzések során. U10-es korosztályú, kisiskolás kézilabda bajnokságot szerveztek az apátfalvi sportcsarnokban.

 

A rendezvényen a házigazdák mellett makói, maroslelei deszki, balástyai, szegedi és zákányszéki csapatok vettek részt. Csala Ferenc, a Makói Kézilabda Klub Utánpótlás Szakosztály vezetője elmondta, a makói csapatnak fontos az utánpótlás nevelés, ezért is támogatják a térségben – Apátfalván és Maroslelén – a fiatal sportolókat. Hozzátette, a mérkőzések során sok tehetséges kislányt látott, akik előtt nagy jövő állhat. Apátfalván alig egy éve alakult meg a kézilabda-utánpótlás csapat. Az elmúlt években ennek a sportágnak nem volt hagyománya, azonban a megalakulás óta folyamatosan csatlakoznak a csapathoz a gyerekek. Bárnainé Restás Adrienntől, a csapat segédedzőjétől megtudtuk, rendszeresen 20-22 gyerkőc vesz részt az edzéseken, akik főképp apátfalviak. – Ez már az ötödik komolyabb megmérettetésünk a megalakulásunk óta, korábban jártunk például Makón, Gyulán és Mórahalmon is. A gyerekek szeretnek hozzánk járni és folyamatosan ügyesednek is – fogalmazott Adrienn. – Úgy látom, a foci mellett a kézilabda is népszerű, de az a célunk, hogy újabb csapattagokat toborozzunk, mivel lassan az U10-es korosztályunk korcsoportot vált. navigate_beforenavigate_next Szekeres Ferenc polgármester is részt vett a mérkőzésen. Mint elmondta, a sportcsarnok átadásakor azt a cél tűzték ki, hogy minél több új sportágat honosítsanak meg a településen, így ennek köszönhetően alakult meg a kézilabda is. A résztvevő gyerekeknek és edzőknek is gratulált az elmúlt időszakban elért eredményekhez. forrás: makohirado.hu