2022-ben a GINOP Plusz 1. prioritása keretében az alábbi releváns pályázati felhívások állnak a hazai vállalkozások rendelkezésére, így a Gazdaságélénkítő program településeken működő vállalkozások részére is

GINOP Plusz-1.2.2-22 - Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program: A tervezetten 2022 januárjában megjelenő 30 milliárd forint keretösszegű felhívás célja a szabad vállalkozási zónákban és a szabad vállalkozási zónákon kívül eső, 5000 fő alatti településeken működő mikrovállalkozások fejlesztéseinek támogatása, a gazdaságban betöltött szerepük, piaci pozíciójuk erősítése, ezáltal a területi különbségek csökkentése, a térségi felzárkóztatás és a helyi gazdaság megerősítése. A program keretében igényelhető 2-10 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatás fordítható egyebek mellett új eszközök, gépek beszerzésére, ingatlanfejlesztésre és IT fejlesztésre is. Emellett elszámolható a projekt előkészítés, projektmenedzsment, általános (rezsi) költségek, gyártási licenc, know-how beszerzés és kapcsolódó költségei, illetve a vállalat fejlődéséhez szükséges, illetve a munkavállalók magasabb szintű munkavégzését elősegítő képzések is. A támogatás intenzitása 70 százalék, vagyis 100 forintonként 70-et vállal át az állam a beruházás költségéből. A megítélt támogatási összeg 50%-a előleg formájában lehívható a vállalkozások részére. A felhívás 2021. december 21-én került ki társadalmi egyeztetésre (https://www.palyazat.gov.hu/node/74618). A támogatási kérelmek benyújtására tervezetten 2022. február 17-től 2023. március 31-ig lesz lehetőség.

 

Az Irinyi Terv iparstratégiai támogatásai program keretében az alábbi tevékenységek támogathatók:

a) kapacitásbővítés,

b) új létesítmény létrehozása, új telephelyen,

c) termékkínálat bővítésére,

d) termelési folyamat alapvető megváltoztatására irányuló induló beruházások,

e) termékek piacra vitele (kereskedelmi hasznosításra alkalmas termék kifejlesztése, kkv-k vásárokon való részvétele),

f) kutatási és fejlesztési tevékenység,

g) az f) és a h) ponthoz kapcsolódó iparjogvédelem,

h) a közbeszerzésekről szóló 201 5. évi CXLIII. törvény 95-97. §-ai szerinti innovációs partnerségi eljárás lebonyolításának megvalósítása,

i) az a)-e) ponthoz kapcsolódó energiahatékonysági beruházás,

j) az a)-e) ponthoz kapcsolódó megújuló energia használatát célzó beruházás.

 

A támogatás maximális összege 400 millió Ft, mértéke támogatási kategóriától függ, de legfeljebb 50%-os mértékű lehet. A legkisebb támogatható projektméret 50 millió Ft, azzal, hogy a projekt megvalósításához nyújtható támogatás összege el kell, hogy érje a 25 millió Ft-ot.

A programról részletesebb tájékoztatást az IFKA honlapján találhatnak majd: https://ifka.hu/

Végül szíves figyelmébe ajánljuk a Vállalkozói Információs Portált, a VALI-t, amely célja a társas vállalkozások számára gyors, hiteles és személyre szabott információk biztosítása a vállalkozásokat leginkább érdeklő témakörökben. A honlap üzemeltetője az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft., Magyarország KKV ügynöksége. A honlap az ügynökség által kínált vállalkozásfejlesztési szolgáltatások gyűjtőhelye, megtalálható a Magyar Multi Program, a Zöld Nemzeti Bajnokok Program, az Evolúció és a Modern Mintaüzem Program is. Ezen túl a VALI-n a vállalkozások pár kattintással személyre szabottan pályázati lehetőségeket, államilag támogatott hiteleket, képzéseket és megbízható szakértőket találhatnak cégük fejlesztéséhez. A honlap segítségével a felhasználó egy publikus adatbázisból le tudja kérni cége fontosabb adatait, tájékoztatást kap, hogy mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül, továbbá gazdasági híreket olvashat. A honlap legtöbb funkciója regisztráció nélkül is elérhető, de a cég-specifikus funkciókhoz, információkhoz regisztráció szükséges. www.vali.hu