Az elmúlt évben hagyományteremtő szándékkal szervezték meg a Vállalkozói estet Apátfalván. Péntek délután közel 90 vállalkozót és kísérőiket hívták meg a Faluházban, hogy közösen zárják az évet.

Apátfalva életében a vállalkozók fontos szerepet játszanak: nélkülük a település sem fejlődne. Péntek este az egész éves munkájukat egy vacsorával köszönte meg a helyi önkormányzat. Szekeres Ferenc polgármester köszöntőjében kiemelte, nemcsak az adóbevételeket szeretnék meghálálni, hanem azt is, hogy munkahelyet teremtenek.

-Apátfalva életében számtalan döntést kell hozni. Kérem Önöket, segítsenek megtalálni a azokat a lehetőségeket, amelyekkel előrébb juthatunk! – kérte a polgármester.

Az esten a Fekete Bika Étterem szolgáltatta a finom falatokat. Zölleiné Takács Anna üzletvezető elmondta, hálás, amiért a település bízik bennük és az ételeket tőlük rendelik.

-A férjem álma volt az étterem, amelyet 10 éve hoztuk létre. Nehéz erről beszélnem, ugyanis nemrég hunyt el, így az álmát kevés ideig tudta élvezni. Több évtizede van zöldség-gyümölcs kereskedésünk is a településen – mesélte az üzletvezető.

Czagány Józsefnek kiskereskedelmi Gazdaboltja van közel 20 éve a településen. Mint elmondta, napjainkban nehezebb ilyen boltot fenntartani, mivel egyre kevesebb igény van a táp-takarmányokra a csökkenő állattartás miatt. Szoktak szakmai estek is tartani, ezzel is közelebb hozzák a gazdálkodást az emberekhez.

Az este során az apátfalvi gyerekciterások is felléptek karácsonyi átiratokkal.

Forrás: makohirado.hu