Még az év elején döntött arról az apátfalvi képviselő-testület, hogy minden újszülött 40 ezer értékű babakötvényt kaphasson, ezzel is támogatva a családokat. Pénteken újabb három jövevényt köszöntött Szekeres Ferenc polgármester és Kiszely Jánosné képviselő.

Az elmúlt időszakban több újszülöttet is üdvözöltek Apátfalván: pénteken ismét három családnál járt Szekeres Ferenc polgármester és Kiszely Jánosné települési képviselő. A település vezetője hangsúlyozta, a fiataloké a jövő, ezért is támogatják 40 ezer forint készpénzzel azokat a családokat, ahol gyermekáldás történt. Elsőként Rácz Rebeka Mirát és szüleit látogatta meg az önkormányzat. A kicsi szeptember 17-én született Szegeden. Az édesanya, Tóth Erika Nikolett elárulta, párjával Rácz Gáborral ő az első gyermekük, azonban egy nagyobb lánya már van.

– Nagyon örült a kis tesónak és próbál segíteni is. A párom is nagyban megkönnyíti a helyzetem, ugyanis fürdetést és pelenkázást is megcsinálja, ha itthon van – tette hozzá Erika. Elmondta, a 40 ezer forintos támogatásnak nagyon örül, már el is döntötték, mi lesz a pénz sorsa.


Rácz Gábor és Tóth Erika Nikolett kislányukkal, Rebeka Mirával.

Borsos Armand augusztus 7-én született. Az anyuka elmesélte, a kis Armand nagyon ügyes, sokat eszik és alszik, ezért a szülők is sokat tudnak pihenni.

– Ő az első kisbabánk és nagyon jó szülőnek lenni. Armand sokat segít nekünk, mivel mindig mondja, hogy mit szeretne – tette hozzá Borsos Kitti. 


Armand szüleivel: Borsos Kittivel és Borsos Gáborral.

Vajda Edvárd (borítóképünkön) éppen a köszöntés napján lett öt hónapos. Vajda-Nyári Enikő és Vajda Tamás babája május 26-án született Makón. Az anyuka a köszöntőn elmondta, Edvárd jól alszik és eszik is, növekszik és gyarapszik. A világra nagy szemmel csodálkozik rá, kedvenc játéka pedig egy horgolt polip. A szülök elmondták, az autóutakat is jól bírja, sokat nézdegélődik út közben.

 

forrás: makohirado.hu