Zenés ébresztővel és térzenével vette kezdetét az apátfalvi Szent Annak Napok második napja. Később ünnepi testületi ülésen kitüntetések és díszpolgári címet adott át Szekeres Ferenc polgármester.

Ünnepi testületi üléssel folytatódott a Szent Anna Napok: Szekeres Ferenc polgármester négy címet adott át: „Apátfalva Község Oktatásügyéért” Antal Istvánné vehetett át elismerést. Antal Istvánné Simon Julianna már gyerekként tudta, hogy óvónő szeretne lenni, mivel szerette a gyerekeket. Sokat vigyázott kisebbekre és pedagógusainak csemetéire is.

– Közgazdász technikumot is elvégeztem, de csak azért, hogyha nem vesznek fel az óvodapedagógus képzésre, legyen mégis egy szakmám. Igazából ennek is hasznát vettem, mivel gépírni tudtam, amikor helyettes voltam, illetve a gazdasági oldalon is tudtam dolgozni, mint például meg tudtam csinálni a  könyvelést – fogalmazott Julika, aki még az első munkanapjára is emlékszik. – 1968. szeptember 1-jén kezdtem Apátfalván, az egykori I. számú intézményben.

 

„Apátfalva Község Közszolgálatáért” kitüntetést idén a testület Oláh Andrásnénak ítélte. Fodor Etelka 1996 óta a körzeti orvos mellett, dr. Sziebig Géza mellett dolgozik, mint orvosi asszisztens. Az „Apátfalva Községért” elismerést az Apátfalva SC labdarúgó Sportegyesület Felügyelő Bizottsági Tagja, Sóki József vehette át.

Az apátfalvi díszpolgári címet ciklusonként egyszer adományozza oda a helyi grémium. Ebben az évben a testületi dr. Csikota Józsefet, a Makói Magán Zeneiskola alapítóját választotta a település díszpolgárának. Az apátfalvi születésű karnagy-igazgató szeretettel gondol vissza arra a helyre, ahol felnőtt, illetve Borbély Andrásra is, akinek tanítását, mentalitását a világ számos pontjára magával viszi.

navigate_before
navigate_next

A faluház kistermeiben a helyi óvodások és iskolások képzőművészeti alkotásaiból nyílt kiállítás, de aki kézműveskedni szeretett volna, az megtehette odakint az általános iskola előtt.

 

forrás: makohirado.hu