Az apátfalvi önkormányzat számos formában támogatja a családokat. Nemrég egy új kezdeményezésről döntöttek a képviselők. – Sokat beszélgettem mind a grémiummal, mind a lakosokkal arról, milyen módon segíthetnénk még az apátfalvaikon – nyilatkozta Szekeres Ferenc. A polgármester hozzátette: úgy döntöttek, hogy készpénzt kap minden olyan helyi család, ahol kisbaba születik.

 

A testület arról is határozatot hozott, hogy nem utalvány vagy kötvény formájában adják oda ezt az anyagi segítséget, hanem készpénz formájában. – A szülőknek így sokkal könnyebb dolga van, hiszen az utalványok beváltása körülményes, s nem mindenhol fogadják el, a pénzből pedig azt tudnak venni a picinek, amit akarnak – érvelt Szekeres Ferenc.


Apátfalván éves szinten 30-35 baba születik. Az önkormányzat 40-40 ezer forintot ad nekik. – Ezt a keretösszeget bele is kalkuláltuk a költségvetésünkbe, így mindig a rendelkezésünkre áll, amint új kis lakóval gyarapodik a község, azonnal át is tudjuk adni – tette hozzá a polgármester.


Pénteken a Béke utcában lakó Kovács családot kereste fel a polgármester és Kiszely Jánosné települési képviselő. – Január 9-én született meg az első babánk, Regina Mira – árulta el a büszke édesapa. Kovács Csaba és Kovács-Varga Kitti kislánya 3250 grammal és 49 centiméterrel jött a világra. A házaspár tervezi, így a későbbiekben testvére is legyen Regina Mirának. Az apuka mosolyogva megjegyezte: örülne, ha a második fiú lenne.

forrás: Rádió 7