Első alkalommal szervezték meg a vajdasági Kisoroszban a népzenei és néptánctalálkozót, ahol többek között bemutatkoztak Dabasról, Kikindáról és Apátfalváról is. A „Határtalan” elnevezésű program célja a kapcsolatteremtés és a hagyományok őrzése volt. Határon túl átnyúló népzenei és néptánctalálkozót szerveztek Torontál Kisoroszban. A rendezvényen a házigazdák mellett felléptek és bemutatkoztak a magyarcsernyei gyermek néptánccsoport, a dabasi Rozmaring Asszonykórus, a nagykikindai Róna Táncegyüttes, a szajáni gyermek néptánccsoport, Ördög Lóránt citerás és az apátfalvi Kerekes Márton Népdal és Citerazenekar is. A Csongrád megyei települést képviselő csoportot Szekeres Ferenc polgármester is elkísérte Kisoroszba. – A határon túli magyar testvéreinkkel nagyon fontos az együttműködés, mert csak így őrizhetjük meg magyarságunkat, nemzetünket – fogalmazott a polgármester.

 

Talpai Sándor, a Torontál Magyar Művelődési Oktatási és Ifjúsági Központ elnöke elmondta, a Vajdaságban élő magyaroknak fontos, hogy az anyaországi településekkel és egyesületekkel jó együttműködést alakítsanak ki. – Mindenki tudja, hogy itt a szórványban nagy az elvándorlás, főleg a magyarok külföldre mennek, de ha nem az anyaországba, akkor Németországba, Ausztriába és különböző nyugati országokba vándorolnak el a jobb megélhetőség végett. Mi itt kevesebben maradunk, de maximálisan igyekszünk megőrizni a nyelvünket, a hagyományainkat és a kultúránkat – tett hozzá Talpai Sándor.