Nemzetközi futsalmérkőzések rendezésére is alkalmas sportcsarnok épült Apátfalván, a 938 millió forintos beruházást ma délután adták át, de szeptember óta működik. 40 éve, azaz az iskola felépítés óta nem volt ekkora beruházás a község történetében. Lázár János ünnepi beszédében az mondta ha az apátfalviak nem küzdöttek volna érte, ma nem állna ez a sportcsarnok.

 

 

Szekeres Ferenc polgármester ünnepi beszédében elmondta, több mint negyven éve – a Dózsa György Általános Iskola építése óta – nem volt hasonló ingatlanberuházás a községben. A 2263 négyzetméteres alapterületű, kétszintes, 224 ülőhellyel ellátott sportcsarnok 938 millió forintból épült, a költségekből 660 millió forintot TAO-támogatás fedezett. A csarnokban a hétköznapokon az általános iskolások testnevelés óráit tartják, ezt követően az utánpótlás, illetve felnőtt labdarúgók használják. Az intézmény a Makói Kézilabda Club által szervezett eseményeknek is helyszínt biztosít. A csarnokot az amatőr labdarúgók és kézilabdások is igénybe veszik, hétvégente pedig ingyenes alakformáló tornát szerveznek a csaknem háromezer lakosú községben élőknek – sorolta a sportolási lehetőségeket és a csarnok kínálatát a polgármester.

 

Nógrádi Tibor, a Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke arról szólt, hogy a több korosztályt kiszolgáló, multifunkcionális csarnok nemcsak a labdarúgókat szolgálja ki, hanem valamennyi teremsport művelőit és nemzetközi futsal mérkőzések rendezésére is alkalmas.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az ünnepségen hangsúlyozta, egy kisközösség számára fontosak a sportlétesítmények, melyek megteremtik a feltételeket a gyerekeknek és a felnőtteknek a testmozgásra. A sportcsarnok megadja az együttlét lehetőségét az apátfalvaiaknak, mert közösségi rendezvények helyszíneként is működik majd. A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus hangsúlyozta, a kormány elképzeléseibe szervesen illeszkedik, ami Apátfalván megvalósult. A kormány célja minden magyar kistelepülésnek esélyt biztosítani a fejlődésre: a közösségnek lehetőséget a boldogulásra, a családoknak munkát a megélhetésre.

Az épületet Kiss-Rigó László megyéspüspök szentelte meg, majd az ünnepség résztvevői a művelődési ház előtti sátorból a sportcsarnokhoz vonultak, ahol átvágták a nemzeti színű szalagot, majd megtekintették a csarnokot, melyen az érdeklődők két kispályás focimeccset is végigizgulhattak.

Este pedig Pataky Attila koncertje kezdődik.

Forrás: makohirado.hu