Hagyományteremtő villámtornát szervezett az Apátfalva SC U11-es csapata. A minibajnokságon a házigazdákon kívül a kiszomboriak, a csanádpalotaiak és szegediek vettek részt. A torna legjeit is díjazták.

 

Gajáta Fanni – Apátfalva

Nemcsak a felnőtt, hanem a gyerek futsal csapat is rendszeresen használja a nemrég megépült apátfalvi sportcsarnokot. Vasárnap villámtornát hirdetett az U11-es Apátfalva SC, amelyet az önkormányzat is támogatott. Jánosi Tamás, a hazaiak edzője elárulta, több csapatot is meghívtak a bajnokságra, azonban a Bozsik-kupa miatt a kiszomboriak, a csanádpalotaiak és szegediek tudták elfogadni a meghívást.

– Akik eljöttek, nagyon lelkesek voltak. A hangulat is nagyon jó volt. Szerintem a Csanádpalota az egyik erősebb csapat, náluk volt két igazán ügyes fiú. A többiek élénkek. Itt az a lényeg, hogy mozogjanak, játszanak és ne a gép előtt üljenek. Ez nálam fontos szempont, illetve az is, hogy szófogadóak, tisztelettudóak legyenek a gyerekek – fogalmazott az edző.

A győztes apátfalvi U11-es csapat.

A hazaiak csapatkapitánya, Berczán Áron már körülbelül 5-6 éve focizik. A 10 éves fiú testvére egykor focizott, ezért is választotta ezt a sportot. Áron hátvédként játszik, azonban régen csatár volt.

– A csapatot védeni jobb, mint gólt rúgni. Legalább 30 éves koromig szeretnék focizni és az a célom, hogy a kedvenc csapatomban játszhassak, a Real Madridban – mondta Áron. A kisfiú kedvenc focistája Sergio Ramo. – Leginkább azért szeretem, mert tetszik a játéka, agresszív is és nagyon jó hátvéd.

A hagyományteremtő villámtornán különböző díjakat is kaptak a kis tehetségek. A gólkirályok Bárnai Dominik és Juhász Patrik lett 6-6 góllal. A fiúk a helyi csapatot erősítik. A legjobb játékos a csanádpalotai Németh Zoltán lett, míg a legjobb kapusnak az UTC-ben játszó Nagy Gellértet választották. A minibajnokságot az apátfalviak nyerték meg, a második helyezett Csanádpalota lett, a harmadik helyért járó kupát az UTC vihette haza. A nemrég alakult kiszombori csapat sem búslakodhat, ugyanis ez egy remek lehetőség volt a tanulásra. Jánosi Tamás elmondta, remélhetőleg a következő kupán több csapat tud részt venni, határon innen és túl.

Forrás: makohirado.hu