Nemcsak a magyar színész, énekes kápráztatta el az apátfalvi hölgyeket a faluházban, hanem a Dózsa György Általános Iskola diákjai is. Szekeres Ferenc polgármester és Langó Imre települési képviselő minden nőnek virágot ajándékozott.

 

Gajáta Fanni – Apátfalva

Tegnap az Apátfalvi Cigány Nemzetiség Önkormányzat köszöntötte a község nőit, vasárnap pedig az önkormányzat készült műsorral a hölgyeknek, asszonyoknak. Elsőként Szekeres Ferenc polgármester ünnepi beszédét hallgathatták meg az érdeklődők.

– Azt gondolom, hogy nőnaptól nőnapig kell nem puszta szavakkal, hanem igazán tartalmas és különlegességen alapuló életvitellel megköszönni a hölgyeknek azt a rengeteg törődést, gondviselést, amellyel megajándékoznak minket, férfiakat – hangzott el a település vezetőjének köszöntőjében.

Langó Imre települési képviselő egy verssel készült a község női tagjainak. Őt az apátfalvi a Dózsa György Általános Iskola tanulóinak műsora követte.

A rendezvényt Miller Zoltán fellépése zárta. Az énekes, színész a színpadra lépése előtt elárulta, hogy idén a nőnapot végigdolgozta, azonban minden női családtagját, kollégáit köszöntötte egy-egy szál virággal vagy éppen egy telefonhívással.

A műsort követően minden nőt egy virággal ajándékozta meg Szekeres Ferenc polgármester és Langó Imre települési képviselő.