Aki földdel foglalkozik, hihetetlen mennyiségű munkát, stresszt, kockázatot, áldozatot vállal magára, de a legtöbb értéket teremti, mondta a térség országgyűlési képviselője az apátfalvi Gazdabálon.

 

Nagy Szabolcs – Apátfalva

24 éve jött létre az Apátfalvi Gazdakör, és ugyanennyi ideje minden évben tartanak Gazdabált is a településen. Az 50 fős tagság januártól márciusig hetente találkozik szakmai estéken is, a bál azonban a szórakozás ideje, mondja a Gazdakör elnöke.

– Ennek hagyománya van, a közösség megerősítését szolgálja nem csak az elmúlt több mint két évtizedben, már nagyapáink is megrendezték. Ilyenkor élő zenével, vacsorával várjuk a vendégeket – tudtuk meg Langó Zsolttól.

És nem utolsó sorban mindenki hozza a saját pálinkáját, amelynek megkóstolása nélkül a térség országgyűlési képviselőjét sem hagyták elmenni. Lázár János a gazdákkal közösen saját közösségi oldalán egy élő videóval is bejelentkezett Apátfalváról.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a földműves közösség az egyik legösszetartóbb közösség Magyarországon, akik nem azt nézik egymásban, mi a különböző, hanem azt, hogy mi a közös.

– Szeretnék gratulálni ahhoz az összefogáshoz, ami az apátfalvi gazdák között létre jött az elmúlt években. A földműves mentalitás ebben a világban rendkívül fontos, hiszen az több mint egy szakma, az egy hitvallás, gondolkodásmód. Aki földdel foglalkozik, hihetetlen mennyiségű munkát, stresszt, kockázatot, áldozatot vállal magára, de a legfontosabb értékteremtő egy közösségben – mondta Lázár János.

A térség országgyűlési képviselője azt kérte a gazdáktól, hogy tartsák meg ezt az összetartó közösséget, az irigység, az egymás ellenesség soha ne üsse fel a fejét legalább ebben a körben.

Forrás: makohirado.hu