Apátfalván már hagyománynak számít, hogy a telet tértánccal és kiszebáb égetéssel űzik el. Mint ahogy már ilyenkor már megszokottnak számít, idén is elégették gondokat-bajokat Julis segítségével.

 

Gajáta Fanni – Apátfalva

Idén is csatlakoztak az apátfalviak a Kultúrházak Éjjel-Nappal elnevezésű programhoz – ez alkalomból télűző mulatságot szerveztek a Faluház előtti térre. A Kardos István Néptánccsoport táncházzal is készült, így bárki beállhatott a csoport tagjaihoz. Csenteri Andrea, a csoport vezetője elmondta: 2015 óta búcsúznak el ilyen módon a téltől a településen, azonban egykor nem ez volt a megszokott.

– Régen, húshagyó kedden összegyűltek a falu végén az emberek, majd maszkokban és beöltözve végigmentek az utcán. Tuskót is húztak az öreglegények. Ezzel csúfolták ki őket, hogy még nem házasodtak meg – fogalmazott Csenteri Andrea. Hozzátette, a kiszebáb a tavaszi hagyományok közé tartozik, ezért is gondoltak arra pár évvel ezelőtt, hogy ilyen módon búcsúznak el a téltől.

Miután a gondűző cédulákkal együtt meggyújtották Julis a hagyományőrzők, az érdeklődőket a Szigetházban vendégelték meg a Napsugár Baráti Klub tagjai. Több mint 900 darab fánkot sütöttek, amiket jóízűen fogyasztottak el a vendégek.

Forrás: makohirado.hu