Sok szabálytalanság és rendőri intézkedés is tarkította az NBIII-as területi futsal bajnokságban vitézkedő Apátfalva SC első hazai mérkőzését. A frissen elkészült új tornacsarnokban a Szentmihály FC-t fogadták a pátfalviak és 2:2-es döntetlen született.

 

Apátfalva nem játszótér! - Galéria!

A dél-alföldi régió egyik legmodernebb tornacsarnoka épült meg Apátfalván. A nemzetközi futsal mérkőzések lebonyolítására is alkalmas létesítményben játszhatta első hazai összecsapását az Apátfalva SC. Az NBIII területi bajnokságában szereplő nyolc csapat egyike a pátfalvi. Mivel kevesebb mérkőzésük volt mint a többieknek, így csak a hatodik helyen állnak a tabellán. Rajtuk kívül itt gyűjti még a pontokat a Mórahalom, a Kelebia, valamint öt szegedi klub. - Tavaly indult ez a bajnokság, de reméljük, hogy szép sikereket érünk el, s most már van hazai pályánk is - nyilatkozta Koczkás Zoltán, az Apátfalva SC vezetőedzője. A pontvadászatról, valamint a tornacsarnokról így beszélt Koczkás Zoltán: ITT!

Apátfalva nem játszótér! - Galéria!

A bírói triónak nem volt könnyű dolga. Az első hazai derbire több mint száz helyi szurkoló jött el, akik közül néhányan igen vehemensen bíztatták a sajátjaikat, s olykor szidták is a játékvezetőket. Egyszer még a jelenlévő két rendőrnek is közbe kellett lépnie, mivel ki kellett küldeni a lelátó azon szakaszán helyet foglalókat, mely pont a vendégek kispadja fölött van. Ennek oka, hogy az egyik apátfalvi drukker sörrel leöntötte a szentmihályiak egyik játékosát. Ezt a kis incidenst leszámítva nagyon jó, de izzó hangulatban telt a kétszer 20 perc. A helyiek megmutatták - ahogy ők fogalmaztak - Apátfalva nem játszótér!, s mindenkienk fel kell kötnie azt a bizonyost, ha itt focizik. A végeredmény: Apátfalva SC - Szentmihály FC 2:2.

Apátfalva nem játszótér! - Galéria!

Még a kezdés előtt beszélgettünk az egyik hazai játékossal. A 22 esztendős Sarnyai Tamás nagyon reménykedett abban, hogy itthon tartják a három pontot, ez azonban nem jött össze. - Amióta az eszemet tudom, szeretek focizni, sokkal másabb itt játszani a meccseket, ugyanis eddig Deszken léptünk pályára, mivel nem volt tornacsarnokunk - sorolta a fiatal játékos. Sarnyai Tamás ezzel kapcsolatos gondolatait itt találja: ITT

Apátfalva nem játszótér! - Galéria!

A bajnokira eljött Nógrádi Tibor is. A Magyar Labdarúgó Szövetség Csongrád megyei területi igazgatója elmondta: nem kis dolgot hajtott végre Apátfalva, mikor úgy határoztak, kell nekik egy ilyen modern csarnok. - Ez a régió ékköve, hiszen Budapest alatt szinte ez az egyetlen ilyen jellegű létesítmény - vélekedett az igazgató. Nógrádi Tibor arról is beszámolt, hogy a futsal feljövőben van az országban, s ebben óriási szerep hárul az ilyen vidéki helyszínekre is, mint Apátfalva: ITT!

Apátfalva nem játszótér! - Galéria!

Munkatársunktól. K.
Forrás: promenad.hu