Egy-egy önkormányzat sok mindennel foglalkozhat, az apátfalvi például könyvkiadással is. Nemrég jelent meg az úgynevezett Bíbic könyvek nyolcadik, egyben utolsó része. Az ötlet azonban nem fogyott el, így kiadni készülnek az egykori díszpolgáruk kéziratát, de könyvbe rendezik a helyi értékeiket is.

 

Amikor kiadó is egyben az önkormányzat

Az apátfalviak számára nagyon fontos, hogy a hagyományaikat ne csak programok formájában mutassák be az érdeklődőknek, hanem olvasnivalóként is meg kívánják őrizni azt az utókor számára. Ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy kiadványok szerkesztésébe, megjelentetésébe is kezd. Már számos kötet látott napvilágot ennek köszönhetően.

Amikor kiadó is egyben az önkormányzat

A település történelmét, népszokásait, kultúráját, földrajzát, élővilágát, illetve szinte minden örökségét kiadták már nyomtatott formában. Ezek az úgynevezett Bíbic könyvek. - Az elmúlt három esztendőben a sorozat két, már meglévő kötetét kellett újra kiadnunk, mert elfogytak, de elkészítettünk két új részt is - nyilatkozta Bálintné Siprikó Zsuzsanna. Az alpolgármester kiemelte: ez a nyolc kötet átfogó képet ad Apátfalváról, s az sem elhanyagolható szempont, hogy az általános iskolájukban a kisdiákok is rendszeresen forgatják, így megismerhetik nagy- és dédszüleik mindennapjait. Hiszen ez nem része a nemzeti tantervnek.

Amikor kiadó is egyben az önkormányzat

Igaz, a Havas Gergé, ne havaskodj! című kiadvánnyal lezárták a Bíbic sorozatot, de az ötletekből nem fogytak ki a pátfalviak. - Gombos Andrásé mellett a néhai Szigeti Gyuri bácsi gyűjtését is felhasználtuk benne, községünk elhunyt díszpolgárának azonban még mindig számos kézirata van - folytatta az alpolgármester. Bálintné Siprikó Zsuzsanna kifejtette: egy kötet már megjelent, mely a Fejezetek Apátfalva néprajzából - anyagi kultúra címet viseli, így szeretnék, ha 2018-ban ennek is lenne folytatása.

Amikor kiadó is egyben az önkormányzat

A helyi értéktár bizottság eddig 44 olyan dolgot gyűjtött össze, melyek a község hírnevét öregbítik. A terv, hogy 2018 első félévének a végéig félszázra kívánják ezt a számot emelni. Természetesen ezeket az örökségeket is könyv formájában kívánják kiadni. - Jól tudjuk, ez nem olcsó mulatság, így pályázni szeretnénk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. azon felhívására, melyben a magyar közösség céljait szolgáló könyvkiadásokat támogatják - fogalmazott az alpolgármester. Ebben fontos szerepet kapna Apátfalva vajdasági testvértelepülése is. Mivel Kisorosszal az 1700-as esztendők óta kulturális örökség és közös ősök kötik össze a pátfalviakat. A törvényi előírásoknak megfelelően minden magyarországi településnek el kell készítenie az úgynevezett települési arculati kézikönyvét. Az apátfalviak ezt már megtették Pap Ádám főépítész közreműködésével, s ez a kiadvány is jól illeszkedik a nyomtatott értékmegőrzések sorába.

Amikor kiadó is egyben az önkormányzat

Munkatársunktól. K.
Forrás: promenad.hu