Közel 850 sertéshúsból összeállított csomagot készítettek el Apátfalván, amelyet az ünnepek előtt kaptak a közfoglalkoztatottak, a hátrányos helyzetű családok, illetve a 65 és afeletti lakosok. A disznóságokat sokan a karácsonyi menüként tálalhatták.

Gajáta Fanni – Apátfalva

 

Ahogy már többször is írtunk róla, Apátfalván a Start-munkaprogram keretén belül a növénytermesztés mellett az állattartásba is belekezdtek, ezen belül sertéseket is nevelnek. Ez tette lehetővé, hogy az ünnepek előtt levágják és feldolgozzák a jószágokat. Szekeres Ferenc polgármester elmondta, közel 850 sertéshúsból összeállított csomagokat osztottak ki a közfoglalkoztatottaknak, a hátrányos helyzetű családoknak, illetve a 65 és afeletti lakosoknak.

– A csomagokat személyesen adtuk át, illetve vittük házhoz. Azt tapasztaltuk igen nagy örömünkre, hogy a lakosainknak sikerült örömet okoznunk és szebbé tenni az ünnepeket. Szeretnénk megköszönni Patkós Andreának és testvérének, Patkós Sándornak, hogy levágták és feldolgoztok a sertéseket, illetve azt, hogy lelkiismeretesen összeállították a csomagokat – fogalmazott a polgármester.

Balázs Vilmost is nagy boldogság töltötte el, miután átadta neki a település vezetője a csomagot. A nyugdíjas férfi elmondta, szerény körülmények között él, így minden segítségnek örül, amelyet az önkormányzattól kap.

– Sajnos, rengeteg problémával küzdök, tízféle betegségre szedek különböző gyógyszereket, így a költségeim magasak, de bírósági ügyeim is vannak. Ha az önkormányzattól kérek segítséget, mindig megkapom – mondta az idős úr.

Az apátfalvi testület minden korosztályt támogatott az ünnepek előtt: közel 600 apátfalvi, 0-18 éves korú gyermek 5 ezer forint készpénzt kapott karácsonyi ajándékként az önkormányzattól. Emellett baromfit és 3100 mázsányi tűzifát osztottak szét 339 igénylő között.

Forrás: makohirado.hu