Első alkalommal rendezték meg Apátfalván a „Figyel rám, hogy vigyázhassak rád!” rendvédelmi napot. A programon a Makó Bud Klub, a makói hivatásos tűzoltók és rendőrök is felvonultak, hogy bemutatónapot tartsanak az óvodásoknak.

 

Gajáta Fanni – Apátfalva

Testközelben ismerkedhettek meg az apátfalvi gyerekek a rendőrökkel és tűzoltókkal ma délelőtt. A „Figyel rám, hogy vigyázhassak rád!” program keretén belül érkeztek a hivatásos szervek Apátfalvára, hogy bemutató napot tartsanak az óvodásoknak. Luczó Anikó, az Apátfalvi Bíbic Egységes Óvoda-Bölcsőde intézményvezető-helyettese a rendezvény előtt elmondta, reméli, hogy a rendvédelmi nap hagyománnyá válik a településen.

– A tűzoltóság keresett fel minket, hogy szeretnénk-e csatlakozni ehhez a programhoz, ugyanis több intézmény megtette már. Nagy örömmel szállt be az óvodánk is. Bízunk benne, hogy a további években is sikeresen tudunk együttműködni és dolgozni a rendvédelmi szervekkel – tette hozzá Luczó Anikó.

A Makó Budo Klub bemutatójával kezdődött meg a program. A taekwondo szakosztály fiatalja ismertették a sportot, majd a rendőrség munkatársai intézkedéstechnikai és bűnügyi-technikai bemutatóval kápráztatták el a kicsiket. Az ovisok láthatták, hogyan megy egy igazoltatás vagy egy fegyveres előállítás. Emellett fegyvereket is láthattak, illetve a rendőrautóba is beülhettek. A Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány négylábúja, Azúr is ellátogatott gazdájával Apátfalvára. A Makói Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság a gépjárműveit és eszközeit hozta el a gyerekeknek.

– Én nem szeretnék rendőr lenni, hanem inkább orvos, hogy tudjak segíteni az embereknek. De most itt mindent kipróbálok, amit lehet – árulta el Antal Máté. A kisfiú elmondta, azért jó ez a program, mert így megismerhetik a rendőröket és tűzoltókat.

Forrás: makohirado.hu