Rengetegen vettek részt az apátfalvi egészségnapon

 

Főként a szív-, és érrendszeri betegségeket próbálták kiszűrni a rengeteg érdeklődőt vonzó mai apátfalvi szűrőnapon.

Nagy érdeklődést mellett zajlott kora reggeltől az apátfalvi egészségnap. Főleg középkorúak és idősebbek vettek részt a a Makói Kistérség Egészségfejlesztési Iroda ma délután 4-ig zajló szűrőnapján.

- 2012-ben egy pályázatot írtunk, és ennek köszönhetően létrejött az egészségfejlesztési iroda és prevenciós rendelő Makón. Mivel a programot a kistérségre indítottuk, viszont Makón a kórházon belül megtalálható az iroda, ezért az esélyegyenlőség végett úgy gondoltuk, hogy helybe megyünk a kis településekre. Ugyanazokat a vizsgálatokat végezzük el itt is, mint a makói rendelőben - mondta el portálunknak Gyurisné Pethő Zsuzsa projektmenedzser.
- A szervezésben benne vannak a háziorvosok is. Első sorban azokat várjuk a szűrésekre, akik nem mennek be Makóra. Sokan nem utaznak 15-20 kilométert egy-egy vizsgálat miatt, de ha helybe jövünk, szívesebben vesznek részt rajta.

 

A vizsgálatok a szív,- és érrendszeri betegségre fektettek nagy hangsúlyt. Akik egy vérvételért nem utaztak be a városba, azoknak a helyszínen erre is volt lehetőségük, hogy elvégeztessék. Koleszterin- és vércukormérésre is vállalkozhattak az emberek. Testtömeg-index számítására is volt lehetőségük a helyszínen lévőknek, illetve az egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsadáson is részt vehettek. A nehezen elérhető csontcsűrűség mérést is biztosították a helyszínen.

- Mindenki számára fontosnak kell lennie, hogy milyen egészségi állapotban van, figyelnie kell az egészségünkre. Azt mondhatom, körülbelül azt az eredményt kaptam, amit vártam - árulta el Ács Julianna a vizsgálatok után.
- Az egyik ismerősöm mondta, hogy lesz ez a szűrő nap Apátfalván - kezdte Vajda László. - Ilyen szűrővizsgálaton még nem voltam, de érdekel, hogy milyen a koleszterin szintem és van-e valami érszűkületi problémám.

 

Tavasszal és ősszel is lesznek szűrés Makó kistérségén belül, jövő héten Magyarcsanádon működik majd a kihelyezett szürőállomás.

Forrás: makohirado.hu