Pénteken máris útnak indulnak, hogy megnézzék az Egressy kúriát, majd Bökény fele végigkarikázzanak a Maros töltésén.

A csoport célja, hogy gyalog, vagy kerékpárra pattanva megismerkedjenek a falu, illetve annak két kilométeres körzeté látnivalóival, nevezetességeivel. Körülbelül kéthetenként terveznek túrákat, az első most pénteken délután indult a tavaly felújított Egressy kúriához, majd a résztvevők Bökény kerekeznek majd a Maros töltésén. Gyülekező délután 4-kor a faluház előtt. A visszaérkezést este fél 7-re tervezték, ha rossz lesz az idő a túrát egy újabb időpontra teszik majd át.

A következő kirándulást május 28-ra, szombatra tervezik, mégpedig gyalogtúraként. Gyülekező délután 2 órakor a faluház előtt. Aki akkor részt vesz majd rajta, az Makóig mehet el a Maros-parti túraösvényen (visszafelé busszal jöhet majd mindenki). DE indul ugyaninnen, ugyanakkor egy kerékpártúra is, a hattyús tavakig.

Június 10-én, pénteken délután 1-re várják a kerékpárosokat a faluház elé. A bicajosok ez alkalommal a makói József Attila Múzeumhoz tekernek el, majd miután megérkeznek oda, nem fordulnak vissza azonnal, hanem előbb 2 órától tárlatvezetésen vehetnek részt a múzeumban, ma az így szerzett élményeket közös fagyizás közben dolgozhatják fel. Aki nem tud biciklizni, de programon szeretne részt venni, azokat kisbusszal viszik be Makóra (majd onnan vissza Apátfalvára).