Szekeres Ferenc polgármester és Kiszely Jánosné alpolgármester az új évet megkezdve ma négy újszülöttet látogatott meg. A kicsik 40 ezer forintot kaptak a helyi képviselő-testület döntése alapján, míg a szülőknek virággal, édességgel és borral kedveskedett az önkormányzat. Apátfalván tavaly összesen 34 kisbaba született.

A polgármester és az alpolgármester elsőként Szabó Emilit és szüleit, Sóki Évát és Szabó Gyula Patrikot látogatták meg. 2019. december 26-án született két fiútestvér mellé. Az anyuka elmondása szerint nagyon jó kisbaba, szeret enni és már lassan át is alussza az éjszakát. A legtöbbet a mama segít a pici körül, illetve Emili bátyja, a hétéves Tamás. A szülők már nem terveznek újabb gyermeket.

Az önkormányzat első ízben ikreket is köszönthetett. Gombkötő Dorka és Lia január 4-én Szegeden látták meg a napvilágot, Bárdos Szilvia és Gombkötő Gábor gyermekeiként. Lia 1800 grammal, Dorka 1940 grammal és 43 centivel született. A legnagyobb segítséget az édesapa nyújtja. A két fiútestvér Roland és Szabolcs iskola után előszeretettel babáznak. Az anyuka elmondta, hogy a két kislány 3 óránként még felébred, de nagyon jó kisbabák. Újabb gyermeket már nem szeretnének, hisz a fiúk után egy kisbabát terveztek, a második ajándékként érkezett.

Börcsök Mira tavaly december 24-én született Sándor Anett és Börcsök István hetedik gyermekeként. Bár a kisbaba 2240 grammal koraszülöttként született ennek ellenére szépen növekszik. Anyukája szerint jó baba, legjobban az apuka kezében szeret. A kicsi Mira körül a legnagyobb segítség az apuka és a nagymama. A testvérei nagyon várták a kicsi érkezését, s még a kívánságuk is teljesült, miszerint Szenteste jöjjön a világra.

forrás: makohirado.hu